2016. sze 05.

A totalitarizmusok játékszere

írta: Kispál Richárd
A totalitarizmusok játékszere

Néhány nappal a totalitárius diktatúrák európai emléknapját követően 2016. szeptember 5-én egy olyan kordokumentum megszületésének 80. évfordulójához érünk, amely méltán világhírű az erőszak megtestesítéséről. Robert Capa e napon örökített meg „A milicista halála” című felvételt, egyúttal pedig hét évtizede ezekben a napokban már zajlottak a véres összecsapások a baloldali Népfront és a Franco-párti nacionalista erők között az 1936 nyarán kirobbant három hosszú évig húzódó spanyol polgárháborúban.  Ebben a három évben százezrek haltak meg, Spanyolország pedig nagyhatalmak és ideológiák játékszerévé vált. Sokak a spanyol polgárháborút a II. világháború főpróbájának is nevezik. A magyar köztudatban ez az esemény kevésbé játszik kiemelt szerepet, holott előre vetített minden tragédiát, amit később a XX. század tartogatott még az emberiség számára. Az események felidézésével egy példát szeretnénk emlékezetben tartani arra, miként válhat egy egész nemzet a nagyhatalmak tétlensége mellett a totalitarizmusok játékszerévé.

A teljes cikk elérhető az alábbi linken: http://barankovics.hu/cikk/idoszeru/a-totalitarizmusok-jatekszere

Szólj hozzá

polgárháború fasizmus kommunizmus spanyol polgárháború Spanyolország II. világháború XX. század totalitarizmusok