2015. dec 31.

Kisebbségek és történelmi régiók III. rész

írta: Kispál Richárd
Kisebbségek és történelmi régiók III. rész

Békés-megye nemzetiségei és a korabeli sajtó

A sorozat záró megjelenésében a Békés-megyei sajtó és annak a kisebbségekről kialakított képe lesz napirenden, valamint egy záróelemzés, összegezve a három nemzetiség és a többségi magyarság kapcsolatát.

szarvasi_ujsag.jpg

I. A sajtóelemzés módszertana

Egy adott korszak sajtóorgánumai kiváló eszközként szolgálnak egy társadalom belső hangulatának, gondolkodásának, valamint a kisebbséghez való viszonynak a lefestésénél, bemutatásánál. A XX. század magyar történelme számos fordulópontban bővelkedett, amelyek a sajtóban is hangsúlyozottan szerepeltek. Ilyen volt a Horthy-korszakban uralkodó, főleg a kisantant ellenességen alapuló magyarországi kisebbségekről kialakított kép, erősen átfűtve a nacionalizmus eszméjével, szemben a szocializmusban elterjedt metodikával, amely hivatalosan igaz elismerte, de a gyakorlatban igyekezett minden nemzetiséget asszimilálni, homogén magyar társadalmat kialakítani. Elmondhatjuk, hogy a XX. századi kisebbségpolitikánkat nagy mértékben Trianon mentén definiáltuk. Ennek egyik legkiválóbb példája Csehszlovákia, amellyel szemben a magyar politika több évtizeden keresztül határozta meg önmagát, a felvidéki magyarság védelmét zászlójára tűzve, miközben a közel 200 ezer fős magyarországi szlováksággal teljesen más – „barátságosabb” - retorikát és politikát alkalmazott. De így volt ez a magyarországi románság esetében is. Ezt a kettősséget érdemes mind regionális, mind pedig helyi szinten kutatni, bemutatni.

Jelen tanulmány a teljesség igénye nélkül a következőkben egy megyei szintű, ám lokális lapot, a Viharsarok napilapot, valamint egyes települések lapjait hivatott elemezni (Gyomaendrőd és Szarvas), továbbá azok tartalmait feldolgozni, amelyek összefüggésben állnak a szlovák, a német, valamint a román kisebbséggel. Fontos még megemlíteni, hogy a vizsgált cikkek laponként kronologikusan következnek és céljuk a többség-kisebbség viszonyának a feltárása, rövid elemzése, különösen egy olyan időszakban, mint 1933, vagy 1938 és 1949 között, amikor az országban rendre kisebbségellenes intézkedések zajlottak.

II. regionális tartalmak

Az elemzést megelőzően érdemes néhány szót szólni a vizsgált lap történetéről és az adott korszakokban vallott világnézetéről. A Viharsarok 1945 és 1949 között megjelenő megyei napilap volt, amely főleg gazdasági és társadalmi témákat preferált, így a kisebbségi kérdés is alkalmanként helyet kapott hasábjain. Ugyanakkor a vizsgált intervallumban, 1947 és 1949[1] között már a lap magát Békés-megyei munkás és parasztújságként definiálta, amely tény és írásmód tükrözte a berendezkedő kommunista hatalom befolyását a megjelenő tartalmakban (erőteljesen propagandisztikus jelleggel). A szocialista kisebbségpolitikára leginkább az asszimiláció szorgalmazása és a kisebbségi kultúra elsorvasztása volt a jellemző, igaz „papíron” garantálta a nemzetiségek jogait, ám a gyakorlatban homogenizációs stratégiát folytatott. Érdekesség, hogy a következőkben vizsgált cikkek főképp kisebbségi kulturális intézmények megalakulását fogják bemutatni, amely korabeli intézkedéseknek vélhetőleg a kisebbségek munkás osztályainak megnyerése volt. Zárójelben megjegyzendő, hogy a hírek intenzitását követően ezek az intézmények a későbbiekben „elsorvadtak”.

A Viharsarok 1949. október 15-én megjelenő, „Szlováknyelvű tanfolyam indul Békéscsabán” című, rövid híre közvetlenül a lakosságcserét követően a szlovák kisebbség jogainak széleskörű gyakorlásáról írt, miközben országszerte a nemzetiségeket korlátozták. „A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége helyi szervezete október 22-én szlováknyelvű tanfolyamot indít. (…) Ennek a tanfolyamnak a megindítása újabb fényes bizonyítéka annak, hogy a magyar népköztársaságban minden nemzetiségi szabadon élhet alkotmányadta jogával, kultúráját a legmesszemenőbbikig fejlesztheti. A magyar népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelven való oktatást és a nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét…”[2] A kisebbségi kultúra köréhez kapcsolható a november 11-én megjelent, „Megyénkben november 27-én kezdődik a kultúrhét”, című írás részlete is: „Ezen a napon Gyulán román, Szarvason szlovák könyvtárat adnak át a dolgozóknak.[3] November 30-án „Román kollégiumot avattak vasárnap Eleken” címmel az alábbi tudósítás jelent meg a Viharsarokban: „Az eleki dolgozók ünneplő ruhába öltözve gyülekeznek a lökösházi-úti iskola tantermében. Apák, anyák, s gyermekek, magyarok és románok együtt. (…) Az új kollégium avatása szerves része népköztársaságunk nemzetiségi politikájának. Az MDP a sztálini politika útmutatása alapján a nemzetiségek kultúrájának szabad fejlesztéséért száll síkra. Számunkra fénylő példaképül áll a Szovjetunió nemzetiségi politikája, melynek az új kollégium avatása is döntő bizonyítéka és továbbra is ezen az úton haladunk.”[4] Egy gondolat erejéig fontos kitérni arra a sztálini nemzetiségpolitikára, amely Szovjetunió szerte üldözte a nemzetiségeket, azokat erőszakosan, ha lehetőség volt állami eszközökkel, de akár a hadsereg bevetésével is, asszimilálta, vagy elpusztította. A szovjet érdekszféra kialakulásával a térségben előbb a vesztes német, vagy a magyar nemzetiséghez tartozókat deportálták, elhurcolták, majd a régió többi nemzetiségét is diszkriminálták. Ennek fényében a „fénylő példakép” jelzővel illetése ezen korszak nemzetiségpolitikájának igencsak elfedi a valóságot.

Ugyancsak ebben az évben, december 1-jén, a román nemzetiség kultúrájával és annak támogatásával kapcsolatban egy rövid hír látott napvilágot, „Nagy az érdeklődés a gyulai román könyvtár iránt” címmel. „A megyei kultúrhét keretében kapott románnyelvű könyvek iránt igen nagy az érdeklődés a román nemzetiségi dolgozók körében. Kétegyházáról is kértek ki olvasni könyveket. A gyulai ifjak kérték a Román Kultúrszövetséget, hogy tartson közös könyvolvasást. Mindez bizonyítja, hogy a minisztérium által most juttatott könyvtár élénk érdeklődést váltott ki az olvasás iránt a román nemzetiségi dolgozókban.”[5] Két nappal később, december 3-án „400 kötetből álló szlováknyelvű könyvtárat kapott Tótkomlós” című hír látott napvilágot a Viharsarok hasábján, amely immáron a szlovákság kulturális eredményeiről számolt be: „November 20-án bensőséges ünnepség keretében adták át a tótkomlósi szlovák nemzetiségű dolgozóknak a Csehszlovák dolgozók ajándékát, egy 400 kötetből álló szlovák nyelvű könyvtárat. (…) A szlováknyelvű könyveket tartalmazó könyvtár megnyitása után máris igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a szlovák nemzetiségű dolgozók között. Már eddig is több mint félszáz kötetet vittek ki a könyvtárból.”[6] A hírhez szükséges hozzáfűzni, hogy a tótkomlósi szlovák közösség jelentős veszteségeket szenvedett el a lakosságcsere révén, így ez a csekély kulturális eredmény is nagy hatással volt a település szlovák kisebbségi kultúrájának fenntartásában.

1949. október 25-én a Békés-megyei sajtó és politikai vezetés, annak tudatában, hogy a megyében jelentős szlovákság él, üdvözölte Csehszlovákiát nemzeti ünnepe alkalmából. Az október 25-én megjelenő, „Csehszlovákia népe nemzeti ünnepét üli” című írás a két nép csehszlovákiai és békési együttéléséről tudósított: „Különös jelentőséggel bír a mi megyénk, Békés megye dolgozói számára ez a nap, amely ma már egyben a két testvéri népi demokrácia barátságának ünnepe is. A Viharsarok magyar és szlovák dolgozói örömmel küldik a testvéri egyetértést Csehszlovákia népeinek, annak a népnek, amellyel ma már szoros összefogásban, egymást támogatva erősítjük a világbéke, az emberi szabadság, a szocializmus nagy ügyét.”[7]

Végül pedig 1949. december 4-én egy összehasonlító cikk jelent meg a román nemzetiség szempontjából, amely szembeállította a „múltat”, azaz a Horthy-rendszert, az új, szocialista világgal, ahol „a kisebbségek kiteljesedhetnek”. „A múltban dalolni sem lehetett anyanyelvünkön, most román nyelven írt könyveket is olvashatunk” című cikk a következő megállapításokat tette: „Szótlanul és gondolkodva állnak (a román nemzetiségiek – a Szerz.), s az első percekben nem is találnak szavakat. (…) Meg sem tudom mondani, hogy mikor volt a kezemben román nyelvű könyv. Mert nem juthattunk hozzá a múltban, amikor még beszélni sem lehetett románul, nem hogy románnyelvű könyvet adtak volna. (…) Vad oláh volt a nevünk. Dalolni sem lehetett románul, Szegedre vittek azért mert románul daloltam. De (…) ez már mind a múlté. Van jogunk, szabadon beszélhetünk anyanyelvünkön és már romául is olvashatunk.”[8]

Fontos kiemelni, hogy a kiválasztott cikkekben megvalósult korabeli kulturális engedmények és eredmények ellenére a népszámlálásokon kevesen merték felvállalni identitásukat és emellett egy intenzív, az állam által szorgalmazott asszimiláció is végbement az országban. Mindezek ellenére a Békés-megyei események, ha egy párt-közeli lap által is kerültek bemutatásra, de bizonyítják, hogy a térségben a többség és kisebbség között az atrocitások száma és a kirekesztés foka jóval alulmúlta az országos tendenciát.

II. Helyi sajtó

A tanulmány elkövetkezendő szakaszában a Viharsarok, regionális lapon túl röviden bevonásra kerülnek település szintű sajtótermékek is, egy-egy közösség speciális jellemzőinek bemutatása céljából (például a gyomai németek, vagy a szarvasi szlovákok esetében). Ilyen a Gyomai Ujság, a Hármas-Körös, a Szarvasi Ujság és a Szarvasi Közlöny.

II.1. Gyomai és endrődi lapok

A Gyomai Ujság, amely magát politikai, társadalmi és közgazdasági hetilapként definiálta, az 1938-as évben[1] a településen élő német kisebbségről nem közölt konkrét cikket. Ugyanakkor utalás szinten a lap a Felvidék visszacsatolását követően 1938. december 17-én, „Nemzeti szellem” című írásában a következő fontos gondolatot közölte: „Az első lépés volt csak nehéz, azon már túl vagyunk. Semmi magyaráznivaló nincs ma már azon, hogy az ősi Magyarország népei együtt akarnak és tudnak élni. Elmúlt az a rossz emlékű idő, amikor millióknak kellett ezért elvérezni. Lassan mindenki megérti a kor szavát…”[2] Igaz a lap a megye nemzetiségeiről írásokat nem közölt, mégis érzékelhető volt a megjelent cikkekben a nagypolitika hatása, valamint az az országos szemlélet, amely a környező államokat ellenségként kezelte, továbbá a történelmi Magyarország visszaállítását helyezte kilátásba. Érdekesség, hogy számos cseh és szlovák, illetve kisantant-ellenes cikk jelent meg ekkoriban, miközben a megyében még közel 60 ezer szlovák élt, akiket vélhetőleg ez a retorika identitásában sértett.

A Gyomai Ujság szemlélete az 1942-es évre megváltozott, mikortól Magyarország aktív részese volt már a II. világháborúnak. A magyar közéletben a háború előrehaladtával és a területi revízió bekövetkeztével a nemzetiségekhez való viszony és az együttélés ideológiája is megváltozott. A Gyomai Ujság 1942. június 13-i szám a következőképp reagált Hóman Bálint[3], vallás- és közoktatás miniszter, beszédére az „Őszinte beszéd” című cikkben: „A magyar kulturpolitika feladata a magyarság és a vele a magyar állam keretében együttélő nemzetiségek kulturális fejlődésének a biztosítása és annak a békének a megteremtése, amely ennek a fejlődésnek a kulcsa. Aki nem illeszkedik bele ebbe a gondolatmenetbe, aki nem tud megférni a közösséggel, annak itt nem lehet hazája. (…) Mindkét fél részéről békét akarunk, nem harcot. A nemzetiségek, ha nem beszélnek is magyarul, de honfitársaink s így velünk egy úton kell, hogy járjanak. (…) Aki tisztességes magyar állampolgárnak érzi magát s a szent-istváni hazának hű fia, az csak örülhet ennek a beszédnek, legyen az anyanyelve akár magyar, akár német, akár román, akár szlovák.”[4]

A Gyomai Ujság kapcsán fontos kijelenteni, hogy a vizsgált korszakban a lap kimondottan a megye nemzetiségeivel „nem foglalkozott”, a nemzetközi eseményekre helyezte érdeklődése fókuszpontját, a kisebbségekről pedig országos viszonylatban, főleg ideológiai értelemben írt.

Az ugyancsak gyomai, illetve endrődi érdekeltségű Hármas-Körös folyóirat magát hitbuzgalmi, közgazdasági és szociálpolitikai lapként definiálta, amelyben az 1940 és 1941-es évben számos[5], a tanulmány szempontjából releváns tartalom jelent meg. Az 1940. január 15-i számban „Mach Sanyó és a békésmegyei szlovákok” címmel egy olyan rövidhír született, amely a területen élő szlovákságra a magyarsággal együtt élő, fejlődő, ugyanakkor asszimilált nemzetiségként tekint: „A magyar Alföldön nincsenek szlovákok, csak tótajkú magyarok. (…) A jelek ugyanis azt mutatják, hogy itt önként nem nagyon tolakodnak a jelentkezők, akik át akarnák telepíttetni magukat Szlovákiába. Ellenkezőleg! Amióta Mach Sanyó szlovák miniszter úr felhívása elhangzott, azóta egyre lelkesebben tesz hitet magyarsága mellett a békésmegyei magyarság között testvéri egyetértésben élő tótajkú lakosság.”[6] Ugyanezen év július 15-én „Gróf Teleki Pál a magyar állameszményről és nemzetiségi kérdésről” című cikkben a lap a következő nemzetiségpolitikai elveket emelte ki a hivatalban lévő miniszterelnök beszédéből, ami tükrözi a megye lakosainak és népeinek az egymáshoz való viszonyát is: „Szükséges, hogy mindnyájan segítsük és irányítsuk a társadalmat a békés együttélésre, annak keresésére, ami összekapcsol és nem annak felhánytorgatására, ami szétválaszt. (…) A nemzetiségi probléma kezelésénél az államsovinisztákat, de az egyes nemzetiségek szélsőséges agitátorait is ki kell kapcsolni. Különösem hangsúlyozni kívánom, hogy sem állami, sem más közigazgatási szervek, vagy papok, esetleg bárkit is befolyásolni merészeljenek abban, hogy melyik nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.”[7]

harmas_koros.jpg

II.2. Szarvasi lapok

Szarvas településéhez kapcsolható a Szarvasi Ujság, amely magát a két világháború között független politikai lapként definiálta. A tanulmány relevanciája szempontjából egy-egy 1933-as cikket érdemes elemezni[8], amelyek a Békés-megyei, különösen a szarvasi, szlovák-magyar kettős identitást taglalják. 1933. augusztus 20-án „Egy évezred” címmel a következő cikk jelent meg: „A trianoni békeszerződés e szempontból legyőzhetetlen akadályokat állított ugyan elénk, mégis igazságot kellene már végre teremteni a gazdaságilag és a politikailag egymásra utalt különböző népfajok, a történelmi, kulturális és helyzeti adottságainál fogva vezetésre hivatott magyarság és az úgynevezett nemzeti kisebbségek látszólagos faji ellentétei között. Meg kellene teremteni a magyarság teljes faji kibontakozásának biztosítása mellett a többi népfajok kulturális életlehetőségeit úgy, hogy mindezek mellett a nemzeti törekvésünk végcélját képező ezeréves magyar állami egység is biztosíttassék.” Emelte ki a szerző a nemzetiségek lojalitását, ugyanakkor a kulturális autonómia igényére való törekvésük fontosságát is. „Nekünk magyaroknak, magyarérzelmű tótajkúaknak, akik célul tűztük ki magunknak e nemzetiségi problémának a magyarság javára való végleges megoldását, arra kell törekednünk, hogy megfosszuk a megtévelyedteket, a magyar földel szemben rút hálátlansággal viselkedőket (a pánszláv propagandát felvállaló és terjesztő – a Szerz.) vezéreitől. (…) A közeljövőben alkalmunk nyílik magyar érzelmünket bebizonyítani. Az egyik szomszéd község ugyanis lelkészt fog választani s erre mint hirlik, be fogja adni pályázatát – a községben élő kisebbség meghívására – egy közismerten pánszláv érzelmű fiatal lelkész is. Nekünk már eleve legnagyobb erővel kell küzdenünk megválasztása ellen még akkor is, ha elcsépelt frázisokkal, bűnös demagógiával a lakosság egy részét már meg is mételyezte, s külsőleg már győzelme biztosítottnak látszik. Nem szabad az eszközökben sem válogatnunk, a legféktelenebb ellenpropagandát sem szabad megvetnünk, ha győzelmesen akarjuk útjában megállítani a – krisztusi hit palástja alá rejtve aljas céljait – felénk közeledve a pánszlávizmus rémét.”[9]

Ugyanezen év április 27-i számában jelent meg a „Tótok szomorú helyzete” rövidhír, amely magyar nyelven a csehszlovákiai szlovák közösség helyzetéről értesítette a megye szlovákságát. „A cseheknél hiányzik a tótokkal való szolidaritás érzése. A tótok nemzeti önállóságát nem ismerik el, sőt, veszélyeztetik. Letagadják, hogy van tót nyelv. A tót nemzeti vagyont pusztítják, hogy a tót elgyengüljön és tehetetlenül beolvadjon a tót nemzetbe. Prága programja, hogy a tótság elszegényedjen és az a célja, hogy a Felvidék gazdaságilag kivérezzen.”[10] Eme írásnak feltehetően célja volt a csehszlovák propagandának a „leleplezése”, illetve a magyarországi szlovákság lojalitásának erősítése.

Érdekesség, hogy a Szarvasi Ujság 1933. április 8-i számában említést tesz az erdélyi szászok fokozatos radikalizálódásáról, valamint ezt a jelenséget párhuzamba teszi a magyarországi németség magatartásával is. Az alábbi módon nyilatkozott a lap a helyi németségről: „Jó, hogy még Magyarországon nem mozgolódnak hitlerista alapon az itt élő németek. Az erdélyi mozgalomnak sincsen valami gyakorlati célja. legfeljebb a létük megszólalása és a német fajnak a szolidaritása: demonstráció Hitler mellett.”[11]

szarvasi_ujsag.jpg

A következőkben érdemes még kitérni a Szarvasi Közlöny egy vonatkozó tartalmára. Az 1937-es évben[12], közvetlenül a világégést megelőzően, Szarvas lakosságára is nagy hatással volt a korszakban uralkodó nacionalizmus és a nemzetközi politikából fakadó „kisantant” ellenesség. Így 1937. március 28-án Halász-Szabó Imre, helyi református lelkész, „A nagy hét tanítása” címmel egy revizionizmussal átfűtött cikket közölt: „Nem gondoltál arra, hogy orvtámadók lesznek az alázatosan otthont kérő tömegekből?! Ma már világosan áll előtted, hogy alattomos ellenséget öleltél kebledre. A golgotai kereset alatt, Trianon árnyékában ülsz megmart testtel, kifosztottan s úgy szemléled, hogy nem csak téged, hanem az egész világot megcsalt cseh önálló nemzetté fúvódott fel, hullarablásból naggyá hízott az oláh, a minden emberies elképzelést fölülmúló kínzásról eszét vesztő rác pedig, amazokkal összeölelkezve vad orgiával, kísérteties röhögéssel ünnepel hazád pusztulása felett.”[13] Szarvasra, mint jelentős szlovák közösséggel bíró településre, akárcsak Gyomára, jellemző volt, hogy az országos áramlatoknak sajtó szinten alávetette magát, ugyanakkor saját kisebbségét és annak nyíltan anyanemzetét nem bírálta, így a szlovákokat sem sértette a vizsgált lapokban, cikkekben. Ez az állítás igaz volt az 1943-ban megjelenő Szarvasi közlöny számaira is[14], mikorra a háború kiterjedése és a fokozott magyar szerepvállalás révén a szarvasi lakosság is elszenvedte a világégés következményeit, de a település nemzetiségeit külön nem emelte ki (sem pozitív, sem pedig negatív értelemben).

III. A sajtóelemzés tapasztalatai

Fontos elmondani a sajtóelemzésről, hogy nem reprezentatív, egy-egy korszak átvizsgált megjelenéseinek kiemelt „jellegzetességeit” tárta fel, amelyekből lemodellezhetővé vált az említett három nemzetiség helyzete Békés-megyében. Igaz az elemzés nem volt a megyében teljes körű, ellenben igyekezett egy megyei lapot, a Viharsarok-ot, valamint két-két olyan helyi lapot vizsgálni (Gyomaendrőd és Szarvas esetében), ahol az előbbiben jelentős németség, míg az utóbbiban aktív szlovák népesség élt, megkísérelve így a mértéktartó és egyben arányos elemzés megvalósítását.

Számos esetben helyi jellegzetességeket sikerült bemutatni, míg tendenciaszerűen megállapítható, hogy az olyan országos problémákkal, mint a német-kérdés, a kitelepítés, vagy a szlovák-magyar lakosságcsere, a helyi sajtó kevésbé foglalkozott, azokra csak a „sorok között olvasva” lehetett rábukkanni. Ellenben a helyi szinten történtek, mint például egy kisebbségi könyvtár megalakulása, idegen országok agitációja (főleg Csehszlovákia), vagy esetleg egy neves kormánypárti politikus beszéde az adott közösségben, olyan következtetések levonását tették lehetővé, amelyek hosszútávon meghatározták, egyben pedig „modellezték” a vizsgált kisebbségek sorsát.

Végezetül érdemes felhívni a figyelmet azon jelenségre, hogy Gyomán és Szarvason a lakosságbéli arány és az egyes lapokban való önreprezentáció meg sem közelítette a kisebbségek esetében a valós számokat, tehát a vizsgált nemzetiségek „médiában való reprezentációja[15]” a korszakban alacsony volt. Vélhetőleg ennek a jelenségnek oka a kétnyelvűség, a figyelemfelhívás elkerülése, valamint a korabeli országos és megyei hangulat, amelyet a területi revízió és a nacionalizmus eszméje erősen befolyásolt. „Az is adat, ha nincs adat”: tehát az 1933-as évről és az 1939 és 1949 közötti időszakról megállapítható, hogy igaz a Békés-megyei kisebbségek sajtó szinten nem szenvedtek el kisebbségellenes „atrocitásokat”, ám nem is tudták kibontakoztatni magukat az említett médiumok hasábjain.

IV. Összegzés

Azon túl, hogy a tanulmány statisztikai, demográfiai, történelemtudományi és egyben forrás szintű elemzést végzett, szükséges a felsorakoztatott információknak egyfajta kánonba történő összefoglalása, ezáltal pedig az adekvát kutatói kérdések megválaszolása.

  1. A sajtó hasábjain keresztül érzékelhető volt-e bárminemű ellentét a többségi magyarság és a nemzetiségek között?

A vizsgált sajtóorgánumokról egyöntetűen elmondható, hogy nem voltak szélsőségesen kisebbségellenesek, a nemzetiségek többnyire nemzetközi kontextusban jelentek meg egy-egy vonatkozó cikkben. Ugyanakkor megállapítható például a szlovákság és a románság esetében, hogy míg az anyaországot bírálta a magyar sajtó, addig a hazai nemzetiségeket érintetlenül hagyta, nem kívánta őket az ország ellen fordítani, illetve „ellenségként” kezelni. Továbbá Békés-megyében a többség-kisebbség viszonyáról mind az öt vizsgált tartalom, valamint a szakirodalom is egyaránt úgy fogalmazott, hogy az országos és nemzetközi konfliktusok ellenére mindvégig konstruktív volt, azt kizárólag a II. világháború, valamint a szovjet katonai jelenlét volt képes bizonyos értelemben kikezdeni (lásd. szlovák-magyar lakosságcsere, németség kitelepítése).

  1. A térségben megjelenő két diktatúra azontúl, hogy a kisebbségeket sújtotta, diszkriminálta, miként jelent meg a korabeli nemzetiségekről kialakított általános képben?

Érdekesség, hogy a vizsgált sajtóorgánumok egyikében sem jelent meg nyíltan a kitelepítés, valamint a lakosságcsere „témája”, azokat csupán a „sorok között olvasva” lehetett minimális értelemben fellelni. Azáltal, hogy e témák nem határozták meg a sajtó napirendjét, így a társadalom gondolkodásában sem jelent meg oly markánsan, ugyanakkor a többnemzetiségű területen élők mindennapjait értelemszerűen drasztikusan érintette egy nemzetiség kitelepítése, illetve áttelepülése egy másik országba. Így volt ez Békés-megye több településén, mint például Békéscsabán, Szarvason, Tótkomlóson és Mezőberényben a szlovákság, Almáskamaráson, Eleken és ugyancsak Mezőberényben a németség esetében, ahol a kitelepítést követően a települések többségében magyarrá váltak.

  1. A II. világháború tragédiái milyen változásokhoz vezettek a Békés-megyei kisebbségek „gondolkodásában” és identitásában?

Ahogy a tanulmány már többször is megfogalmazta, a II. világháborút követően a magyarországi nemzetiségek is megoszlottak „győztes és vesztes” kisebbségekre, mindamellett, hogy 1947-re egy szovjet típusú államberendezkedés körvonalazódott, amelynek célja a társadalom homogenizációja volt. Békés-megyében a németség „vesztes” kisebbséggé avanzsált, azaz a szovjetek a kisebbség jelentős részét kényszermunkára hurcolták el, emellett pedig országos, egyben kontinentális megbélyegzés ment végbe ezen időszakban, ami a németség identitásán erős nyomokat hagyott. A szlovákság a lakosságcsere és a szülőföld elhagyása révén ugyancsak vesztesként élte meg a II. világháborút követő éveket, így a közösség egy részében elterjedt az asszimilációra, ezáltal a túlélésre való igény, nem utolsósorban pedig kisebbségi identitásukat a családi szintre korlátozták, hogy elkerüljék a „büntetést”, a kitelepítést, a vagyonelkobzást stb. Mindennek következtében a Békés-megyei németek és szlovákok amellett, hogy létszámuknak jelentős részét elvesztették, kisebbségi identitásukat is „háttérbe szorították” a magyar érzelemmel szemben, hogy így tudjanak jobban beilleszkedni az új viszonyok közé (lásd. népszámlálásokon a nemzetiségek száma drasztikusan csökkent). Egyedül a románság tudta átvészelni ezt a korszakot nagyobb „véráldozat” nélkül, ami betudható volt a szomszédos román állam támogatásának, illetve a szocialista baráti országok kényes egyensúlyának.

  1. A rendszerváltás révén mennyiben változott e nemzetiségek élete?

A rendszerváltás az összes magyarországi nemzetiség számára pozitív változást jelentett és eredményezett a kisebbségi közösségek mindennapjaiban. A szocializmus a kisebbségi kérdést „jegelte”, igyekezett azt a háttérben tartani, emiatt a valós, gyakorlati támogatás hiányában a kisebbségi kultúra archaizálódott, a fejlődéshez szükséges feltételek nem voltak biztosítva. Az 1990-es évektől viszont egy kulturális reneszánszt éltek meg a magyarországi, így a Békés-megyei történelmi nemzetiségek. Azon túl, hogy hivatalosan elismerése kerültek, megnyílt az út a kisebbségi oktatás teljes körű biztosításának és támogatásának, a kultúra fejlődésének[1], a nemzetiségi önkormányzatok létrehozásának, nem is beszélve a kisebbségi sajtó, érdekvédelem, illetve a közélet felélénküléséről. Egy Békés-megyei példaként Visarion Tuderici, görögkeleti román szerzetespap, az alábbiak szerint foglalta össze a román kisebbségi identitás alakulását és a kisebbség-többség viszonyát napjainkban: „Itt egy szívélyes román kisebbség él, helyenként eléggé asszimilálódott (…), de büszkék arra, hogy felmenőik is románok voltak, előfordul, hogy a közösségen belül, otthoni környezetben sem nagyon beszélnek már románul. Ezzel együtt a magyarországi román kisebbség számára fontos a kulturális identitása, nem mások vagy a többség ellenében határozza meg saját magát, nem valaki rovására akarja megőrizni saját identitását.”

  1. Ma beszélhetünk-e valódi kisebbségi létről a három nemzetiség tekintetében?

Napjaink Magyarországán a történelmi nemzetiségek (a romákat nem beleszámítva) drasztikusan fogalmazva eltűnőben vannak. Ennek oka lehet az asszimiláció, a kétnyelvűség, illetve a kettős identitás előretörése, a vegyes házasságok számának növekedése, nem utolsósorban pedig a többségi kultúra és nyelv hegemón helyzete. E tényezők a kisebbségi nyelvű magyar állampolgárokat egy kényszeredett helyzetbe hozzák, aminek a vége a kisebbségi közösségek felmorzsolódása lehet. Ez a tendencia a csekély létszámú, ám gazdag történelmű és kultúrájú Békés-megyei nemzetiségeknél is hasonló jelenséget mutat, ami gátja a minőségi kisebbségi lét megvalósításának. Helyi és civil szinten ezek a közösségek igyekeztek megszervezni önmagukat, ám a nagypolitikában csekély létszámuk miatt sem képesek magukat képviseltetni, így a kisebbségi akarat nem feltétlen jut el a döntéshozókig. Békés-megyei német, szlovák, vagy román kisebbségi önkormányzat, iskola, könyvtár már létezik, ám finanszírozásuk nehezen megoldott, a nemzetiséghez tartozók egyre inkább kezdenek azonosulni a többségi kultúrával. Mindennek következménye, hogy a kisebbségi lét hagyomány szinten megmarad, ám a közösség tagjai egyre inkább „magyarként” próbálnak meg érvényesülni a jövőben.

A kutatói kérdések megválaszolásával egy időben a tanulmány bevezető szakaszában kifejtett hipotézis beigazolódott, miszerint a Békés-megyében élő szlovákság, németség, románság és magyarság együttélése a történelem folyamán a totalitárius rendszerek időszakától eltekintve konstruktív volt, ezáltal követendő példaként szolgál bármely ország, régió, vagy esetleg település többség-kisebbség relációjában.

 

A tanulmány három gazdag kultúrájú és történelmű, ám alacsony lélekszámú kisebbségi közösségnek egy adott megyében (tágabb értelemben régióban) való múltját, jelenét és jövőjét kísérelte meg bemutatni, párhuzamba állítani és az együttélésnek a lehetőségeit feltárni. A Békés-megyei szlovákok, románok és németek együtt érkeztek e területre, éltek együtt, fejlődtek a többségi magyarsággal és szenvedték el a XX. század tragédiáit, ma mégis hírmondóként jelen vannak világunkban, társadalmunkban. A nemzetiségek azon túl, hogy gondolkodásban, kultúrában színesítik egy adott terület mindennapjait, híd szerepet is betöltenek szomszédos országok, valamint nemzetek között, emiatt fennmaradásuk minden félnek érdeke. A minőségi kisebbségi léthez viszont három feltétel elengedhetetlen: a többségi állam támogatása, az anyaország segítsége, nem utolsósorban pedig a kisebbség élni akarása és önszerveződési potenciálja. E feltételek legalább részleges teljesülésével maradhat csak fent bármely nemzetiség napjaink Közép-Kelet-Európájában, amely igaz egyszerre Békés-megye kisebbségeire, de a határon túli magyarságra is.

Kispál Richárd

a Nemzeti Tehetség Program ösztöndíjasa

ntp.png

 

[1] A tanulmány az 1949-es év összes Viharsarok megjelenését, míg 1947-ből részleteket vizsgált.

[2] Viharsarok: „Szlováknyelvű tanfolyam indul Békéscsabán.” 1949, V. évf. 240. szám, 3. oldal (1949. október 15.)

[3] Viharsarok: „Megyénkben november 27-én kezdődik a kultúrhét.” 1949, V. évf. 262. szám, 3. oldal (1949. november 11.)

[4] Viharsarok: „Román kollégiumot avattak vasárnap Eleken.” 1949, V. évf. 278. szám, 4. oldal (1949. november 30.)

[5] Viharsarok: „Nagy az érdeklődés a gyulai román könyvtár iránt.” 1949, V. évf. 279. szám, 3. oldal (1949. december 1.)

[6] Viharsarok: „400 kötetből álló szlováknyelvű könyvtárat kapott Tótkomlós”. 1949, V. évf. 281. szám, 3. oldal (1949. december 3.)

[7] Viharsarok: „Csehszlovákia népe nemzeti ünnepét üli”. 1949, V. évf. 251. szám, 1. oldal (1949. október 25.)

[8] Viharsarok: „A múltban dalolni sem lehetett anyanyelvünkön, most román nyelven írt könyveket is olvashatunk”. 1949, V. évfolyam, 282. szám, 4. oldal (1949. december 4.)

[1] A kutatás során a Gyomai Ujság 1938, 1939, 1942 és 1943-as megjelenései kerültek vizsgálatra. (1938, XIII. évf. 1. szám – 1938, XIII. évf. 52. szám; 1939, XIV. évf. 34. szám; 1942, XVII. évf. 1. szám – 1942, XVII. évf. 52. szám; 1943, XVIII. évf. 5. és 9. szám)

[2] Gyomai Ujság: „Nemzeti szellem”. XIII. évfolyam, 51. szám, 1. oldal (1938. december 17.)

[3] Politikus, történész, az MTA tagja, 1939 és 1942 között vallás- és közoktatásügyi miniszter volt.

[4] Gyomai Ujság: „Őszinte beszéd”. XVII. évfolyam, 24. szám, 1. oldal (1942. június 13.)

[5] Jelen tanulmány a folyóirat 1940. évi VII. évfolyam 1-12. számait, valamint az 1941. évi VIII. évfolyam 1-12. számait vizsgálja.

[6] Hármas-Körös: „Mach Sanyó és a békésmegyei szlovákok”. 1940, VII. évf. 1. szám, 2. oldal (1940. január 15.)

[7] Hármas-Körös: „Gróf Teleki Pál a magyar állameszméről és a nemzetiségi kérdésről”. 1940, VII. évf. 7. szám, 1. oldal (1940. július 15.)

[8] A Szarvasi Ujság 1933-as megjelenésének 1-113. számát vizsgálta a tanulmány.

[9] Szarvasi Ujság: „Egy évezred”. 1933, II. évf. 112. szám, 3. oldal (1933. augusztus 20.)

[10] Szarvasi Ujság: „A tótok szomorú helyzete”. 1933, II. évf. 94. szám, 3. oldal (1933. április 27.)

[11] Szarvasi Ujság: „Az erdélyi szászok között is erőteljesen terjed a hitlerista mozgalom”. 1933, II. évf. 79. szám, 2. oldal (1933. április 8.)

[12] A tanulmány a Szarvasi közlöny 1937-ben kiadott, 1-45. számig terjedő megjelenéseit vizsgálta.

[13] Szarvasi Közlöny: „A nagy hét tanítása”. 1937, XV. évf. 13. szám, 1. oldal (1937. március 28.)

[14] A tanulmány a Szarvasi közlöny 1943-ban kiadott, 1-51. számig terjedő megjelenéseit vizsgálta. Ezen intervallumban a nemzetiségekről konkrét tartalom nem jelent meg, kizárólag a már korábban említett országos események kerültek megörökítésre (lásd. Hóman Bálint beszéde).

[15] Vidra Zsuzsanna – Kriza Borbála: A többség fogságában – kisebbségek médiareprezentációja. Forrás: sulinet.hu (http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/romak/etnicitas_kulonbsegteremto_tarsadalom/pages/025_a_tobbseg_fogsagaban.htm)

 

Szólj hozzá

románok magyarság németek szlovákok etnikum sajtóelemzés XXI. század I. világháború kisebbségpolitika Kárpát-medence Békés-megye történelmi együttélés