2015. dec 27.

Kisebbségek és történelmi régiók I. rész

írta: Kispál Richárd
Kisebbségek és történelmi régiók I. rész

Békés-megye nemzetiségi élete és annak változása a XX. században

bekes.jpg

Ma Magyarország népessége a XX. század történelmi és társadalmi változásai következtében bizonyos értelemben homogén[1], azaz nincsenek már oly mértékű és potenciálú etnikai csoportok, mint a korábbi századokban, akik erőteljesen befolyásolnák vagy átalakítanák egy-egy régió arculatát[2]. Ez azonban nem volt mindig így, gondoljunk csak az 1920 előtti történelmi Magyarországra, ahol a vármegyék közel felében egy-egy adott nemzetiség volt többségben, az állam pedig mégis működőképes volt, sőt a régió a dualizmus évtizedeiben a fénykorát élte. Ezt a történelmi együttélést és együttműködést a trianoni békeszerződés, valamint a két világháború félbeszakították és azok következményeiként a Kárpát-medence korábbi történelmi régiói feldarabolódtak. Eme, ma már történelminek mondható, eseményeknek azonban napjainkban is érezzük még hatását, a határok 2015-ben is elválasztanak egymástól korábban szerves egységben létező területeket és népeket, figyelmen kívül hagyva „természetes képződményeket”.

I. Bevezetés

Ilyen feldarabolt történelmi egység az Alföld is, amely Magyarország, Románia és Szerbia országhatárai által lett felosztva, holott a népesség mind gazdasági, társadalmi, néprajzi, tradicionális, mind kulturális értelemben kötődött egymáshoz, felülírva az etnikai különbségeket[3]. Az Alföld egyes részei kimondottan magyar, míg mások román jellegűek voltak, de voltak olyan vármegyék, amelyeket több nemzetiség is lakott, mint magyarok, románok, szerbek, szlovákok és németek, egyfajta regionális „multikulturalizmust”[4] teremtve. Békés-megye is egy ilyen terület volt, amely egyben az Alföld, mint kultúrtáj és történelmi régió feldarabolódásának egyik vesztese.

Békés[5] a korábbi centrum területből 1920-ban hirtelen perifériává vált, ugyanakkor saját belső etnikai struktúrája révén egyrészt példája is a több száz éves konstruktív történelmi együttélésnek. A területen egyszerre voltak jelen nagy számban, magyarok, románok, szlovákok, németek és más nemzetiségek, akik önnön kultúrájuk és szokásaik révén színessé tették a régiót. E népek, igaz kisebb számban, ma is jelen vannak a trianoni Magyarország déli területein, az úgy nevezett Dél-Alföldön (korábbi „Közép-Alföld”), ám hatásuk jóval csekélyebb, úgymond „történelmivé” váltak, csak nyomokban, szimbolikusan hordozva korábbi évszázadok értékeit, eredményeit.

Ma Békés-megye lakosságának mindössze 6,24 %-a tartozik valamely nemzetiséghez[6], szemben a korábbi évszázad mutatóival, amikor a német, a szlovák és a román etnikum hatása kimagasló volt a (vár)megye életében. Jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy eme történelmi alföldi, szűkebb értelemben Békés-megyei, együttélést felölelje és szélesebb közönség előtt is bemutassa, külön kiemelve a három legnagyobb hatású etnikum – a szlovák, a német és a román kisebbség – történelmét az adott korszakban.

nemzetisegek_1990.jpg

Feltehetjük a kérdést, hogy miért fontos korábban aktív gazdasági, kulturális, társadalmi tevékenységet folytató kisebbségek megismerése egy olyan területen, ahol már csak nyomokban vannak jelen? A válasz abban a jelenségben rejlik, amely végigkísérte a Kárpát-medence népeinek történelmét, valamint a XX. századot, amikor a térség népei ellenségképző stratégiák mentén definiálták saját magukat, illetőleg egymást, ahelyett, hogy az együttműködést keresték volna, ezáltal saját és a régió tragédiáját is okozva. Ha képesek vagyunk megérteni, hogy miért is volt fontos egy szűkebb régióban a magyar, a német, a szlovák, a román és a szerb nép együttélése, mint jelen esetben a Dél-Alföldön, úgy hosszú távon egy pozitív végkimenetelű „forgatókönyveket”, netalántán stratégiákat tudunk alkotni. E stratégia mentén pedig nem csak az elmúlt évszázad ellentétei oldódhatnak fel, de akár a határon túli magyarság kisebbségi státuszából fakadó problémái is alternatívákra, megoldásra találhatnak. Békés-megye nemzetiségeinek XX. századi és jelenkori kontextusban történő megértése és megismerése egy igen fontos első lépcsőfok lehet, amelyből később kiindulva akár a határokon átnyúló kezdeményezések is (újjá)születhetnek[7].

II. Módszerek

Jelen tanulmány többféle módszer összehangolását igényli, mivel egyszerre kíván alapos statisztikai elemzést végezni a területen, amelyhez egy történelmi váz kapcsolódik, alátámasztva a tényeket korabeli kisebbségi sajtóorgánumok tartalmaival. Emiatt három fontos módszertani pillér különböztethető meg: 1, Statisztikai elemzés, amely főleg népszámlálások és nem hivatalos összeírások adatait vizsgálja, veti össze[1]; 2, Történelemtudományi elemzés a megye és a területén élő népesség történetét vizsgáló tudományos munkák és szakirodalom segítségével; 3, Forráselemzés, amely a magyar nyelvű helyi és megyei szintű kisebbségi sajtó korszakonkénti vizsgálatát jelenti. A jelenlegi tanulmány szempontjából releváns 1938 és 1949 között vizsgálni a sajtóorgánumok megjelenéseit, mivel így összevethető a Horthy-korszak és a II. világháború kisebbségi képe, valamint az 1945 utáni időszak, azaz a szocializmus nemzetiségekről alkotott szemléletmódja. E három módszertani kategória összességében képes egy átfogó képet nyújtani a vizsgált Békés-megyei nemzetiségek múlt századi történelméről, amire a tanulmány vállalkozott.

A következő sorozat elemenként kísérli meg az alábbi kutatói kérdések megválaszolását:

  1. A sajtó hasábjain keresztül érzékelhető volt-e bárminemű ellentét a többségi magyarság és a nemzetiségek között?
  2. A térségben megjelenő két diktatúra azontúl, hogy a kisebbségeket sújtotta, diszkriminálta, miként jelent meg a korabeli nemzetiségekről kialakított általános képben?
  3. A II. világháború tragédiái milyen változásokhoz vezettek a Békés-megyei kisebbségek „gondolkodásában” és identitásában?
  4. A rendszerváltás révén mennyiben változott e nemzetiségek élete?
  5. Ma beszélhetünk-e valódi kisebbségi létről a három nemzetiség tekintetében?

 

III. A statisztika és a demográfia tükrében

III.1. A megye népességének alakulása a XVII-XIX. században

Békés-vármegye demográfiai elemzésének kezdetét a XVII. század végére szükséges datálni, amikor új feltételek között állt helyre a Magyar Királyság integritása, ezáltal pedig korábbi történelmi és közigazgatási egységek is újraszervezésre kerültek, amely „forma” kisebb-nagyobb változásokkal még ma is fennáll. A Magyar Királyság belső régióit, az Alföldet, ezáltal Békés-vármegyét drasztikusan megviselte a török korszak pusztítása, e terület szinte teljesen elnéptelenedett: 1711-ben a megye teljes lélekszáma mindössze 2 600 fő volt (összesen 9 helységnek volt egyáltalán állandó lakossága), amit az 1722-es és az egész évszázadban folyamatosan zajló betelepítési hullám igaz megnövelt[1], de még így is csak 68 360 fő élt[2] a területen 1785-ben

tablazat.jpg

A vármegye újjátelepítésekor[4] többségében jobbágyok érkeztek az elnéptelenedett vidékre, akik azonban nehezen „kötődtek” az évszázados pusztítást elszenvedett területhez, mivel a föld műveletlen, az adózási kötelezettségek pedig magasak voltak, emiatt a vármegyére már a XVIII. században jellemző volt az uradalmak közötti vándorlás, a jobbágyszökések, mai értelemben pedig egyfajta „gazdasági migráció”[5]. Csak 1725-ben a frissen benépesült terület lakosságának közel 26,32 %-a vándorolt el, amely adat mutatja a megye korabeli kedvezőtlen adottságait és a nehéz életfeltételeket. Végül a központosított, főképp Bécsből irányított telepítési politika, valamint az ezzel zajló spontán betelepülések a közigazgatási rendszer megszilárdulásával a XVIII. század végére „lecsillapodtak”, a vármegyének kialakult egy állandó lakossága, amely meghatározta a terület arculatát az elkövetkezendő évszázadokban.

 forras_glozik_klara.jpg

A vármegye népessége a XIX. században folyamatosan növekedett a belső migráció, valamint a magasabb népszaporulat okán, így 1869-ben már 212 073 fő, 1880-ban 229 757 fő, 1890-ben 258 386 fő, 1900-ban pedig 278 731 fő volt a lakosság[7] létszáma. Érdekesség, hogy a török korban szinte elpusztult lakosság helyére betelepülő magyarok és nemzetiségiek egyaránt „új lakosként” érkeztek a területre, ami az egymáshoz való viszonyban is megnyilvánult, a vármegyén belül nem voltak nemzetiségi alapú ellentétek, sőt többnemzetiségű települések is alakultak és fejlődtek, mint például Mezőberény, ahol a szlovákság, a németség és a magyarság közel azonos létszámmal bírt.

A vármegye újjászervezését követően a XIX. század gazdasági-társadalmi változásai, a modernizáló kísérletek Békést sem hagyták érintetlenül. Az 1848-1849-es szabadságharc pusztító harcai elkerülték megyét, az ország más területeivel szemben a lakosság sem fordult egymás ellen, így az 1867-es Kiegyezést követően a megye haszonélvezője lett a kompromisszumos megegyezésnek. Ebben az időszakban épült ki a Békés egész területét átszövő és az ország gazdasági vérkeringésébe bekapcsoló vasútvonal, valamint a folyamok szabályozása segítette az egyre intenzívebben zajló mezőgazdasági termelést, nem is beszélve az iparosításról.

Összességében elmondható, hogy Békés-vármegye a török kor pusztításait a XIX. századra népessége tekintetében kiheverte, újjászerveződött, a dualizmus korszaka pedig fellendítette gazdasági életét, ami a lakosság életminőségét javította. Tehát az etnikai ellentéteket háttérben tartotta a gazdasági érdek, amely minden, a területen élő nép számára kedvező volt.

III.2. Statisztika és nemzetiségek

A vármegyében élő nemzetiségek bevezető statisztikai elemzését érdemes a dualizmus korszakának végén, a XX. század hajnalán kezdeni az 1910-es népszámlálással[8], amely a történelmi Magyarország utolsó átfogó összeírását adta. Az 1910-es összeírás értelmében Békés-vármegye lakossága 298 710 fő volt, amelyből 219 961 fő volt magyar anyanyelvű, míg 79 449 fő tartozott valamely nemzetiséghez. A vármegyében a legnagyobb lélekszámú nemzetiséget a szlovákság (tótok) alkotta 66 770 fővel, amelyet két, hasonló nagyságrendű nemzetiség, a németség (6 048 fő) és a románság követett (6 125 fő).

A nemzetiségek elhelyezkedése vármegye-szerte eltérő képet mutatott, mivel a XVIII. századi telepítési politika fő jellemzője volt, hogy az egy vallású és nemzetiségű betelepülők egy községbe, helyiségbe kerültek (Harruckern báró[9] telepítési politikája), továbbá a gyér lakosságú vármegyébe betelepülők „vonzásaként” a báró adókedvezményt, földet és szabad vallásgyakorlást ígért az ide érkezőknek. A XVIII. századra Békés-megye soknemzetiségű megyévé vált, ahol a magyar nemzetiségű lakosságon kívül Szarvason, Tótkomlóson, Kondoroson, Békéscsabán szlovák telepesek éltek, Battonyán és környékén szerbek, Méhkeréken, Kétegyházán, Eleken románok, továbbá Gyulán, Eleken és Mezőberényben jelentős német közösség is letelepedett.   

A telepítési politikával párhuzamban a megyére évszázadokon át jellemző volt az elvándorlás, valamint a belső gazdasági migráció, minek révén évtizedenként jelentősen változott Békés-megye lakosságának arculata, főleg a többségi magyar nemzet tekintetében.

lazarus_elte_hu.jpg

A trianoni békeszerződést követően jelentősen megváltozott a vármegye szerepe országos szinten, az egykori centrum területből perifériává vált, hirtelen a vármegye határos lett a Román Királysággal, továbbá a területén élő nemzetiségek is más megítélés alá estek a területi elcsatolások miatt (helyi románokkal, szlovákokkal való viszony). Az 1920 utáni magyar kisebbségpolitika a korábbi, 1868-ban körvonalazódott gyakorlatot folytatva, azaz teljes rangú állampolgárként kezelte az ország területén élő összes nemzetiséget, akiket viszonylag széleskörű jogok illettek meg (például népi iskolákban létszámuknak megfelelő nemzetiségi oktatásban részesültek), viszont a közösségi jogosítványokra nem volt lehetőségük, amelyek egy-egy nemzetiség megerősödését segíthette volna elő. A magyar kormány igen nehéz helyzetbe került az új ország határai és a regionális politika miatt, mivel mintegy 3,3-3,5 millió magyar került kisebbségbe a környező államokban, akikért az ország felelős volt, ugyanakkor létezett egy erőteljes „kisantant-ellenes” politikai kommunikáció is, amely a magyarországi szlovákokat, románokat és szerbeket kezelte sajátos – sokszor ellenséges - módon. Kellemetlen helyzetet teremtett, hogy miközben a magyar vezetés rendre elmarasztalta a kisantant országok népeit, közben azoknak az országban élő népcsoportjait e retorikában lojálisnak nevezte. E retorika szellemében a két világháború között egy kölcsönös reciprocitás létezett a térség államai között, tehát a környező államok magyar kisebbségei annyi joggal bírtak, mint az adott államoknak a Magyar Királyság területén élő nemzetrészei. Ugyanakkor igaz, hogy eme közösségek jóval kisebb létszámúak voltak és integráltabban (részben asszimilálódva) éltek a magyar társadalomban, szinte kivétel nélkül jellemző volt rájuk a kétnyelvűség és kettős identitással bírtak (a tömbszerű lét hiánya miatt is) – tehát nehezebben lehetett számukra megadni azon jogokat, mint például akár a területi autonómiát, amit a határon túli magyarok jogosan igényeltek volna.

A két világháború közötti időszak nemzetiség- és külpolitikája, valamint a II. világháborúnak a kisebbségek számára kedvezőtlen légköre miatt az 1940-es összeírás már jelentős csökkenést mutat nemzetiségi viszonylatban: Békés-megye területén 329 484 magyar, 59 000 szlovák, 1 394 német és 1 038 román élt[10]. A valós nagysága ezeknek a közösségeknek jóval meghaladta a népszámláláson magukat nemzetiséginek vallók számát, vélhetőleg a megtorlástól és a kitelepítéstől való félelem miatt sokan nem merték felvállalni etnikai hovatartozásukat. Az 1944-45-ös év döntő változásokhoz vezetett a megye, a régió, de a Közép-Kelet-európai térség viszonylatában is, mivel a megjelenő, majd győztesként berendezkedő szovjet hatalom a megszállás mellett „kisebbségpolitikai elveit” is rákényszerítette a térségre, amely köztudottan eszközként kezelt minden a többségtől eltérő társadalmi, esetlegesen pedig nemzetiségi csoportot. Így hurcolták el a „korszellemnek” és a kollektív bűnösségnek megfelelően a Békés-megyei németek jelentős hányadát, főleg a férfiakat és a munkára fogható fiatalokat (akik között akadtak nők is, lásd gyomai és mezőberényi németek), valamint 1947-1948-ban a politikai propaganda által így tudták a területen őshonos szlovákok tízezreit kiszakítani mindennapjaiból és egy új közegbe helyezve őket életük újrakezdésére kényszeríteni. A megye nemzetiségeinek egyik korabeli, a környező államok és a Szovjetunió által erőltetett, megnyilvánulása volt a Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontjának[11] a megalapítása is Battonyán[12], amely szervezet közvetítő szerepet játszott a bevonuló szovjet csapatok és kiépülő igazgatás, valamint a magyar lakosság között, előkészítve az új rendszer társadalmi bázisát.

A szocializmus évtizedeiben a magyarországi kisebbségpolitika mondhatni „jegelődött”, kizárólag kirakatintézmények működtek, amelyek célja a kisebbségek minél hamarabbi beolvasztása volt a többségi társadalomba, ennek fényében pedig a közösségek létszáma ezen évtizedekben drasztikusan lecsökkent, tagjaik megindultak az asszimiláció útján. A kisebbségeknek formálisan léteztek a fennmaradásukhoz, a kultúra ápolásához és a fejlődéshez szükséges jogai, ám a gyakorlatban az egyetemes szovjet univerzalizmus érvényesült, azaz az állam olyan politikát folytatott, amelynek célja egy homogén lakosság létrehozása volt – ebből a kategóriából pedig a kisebbségi közösségek kitűntek.

Nemcsak a megye demográfiai mutatói, de a nemzetiségek száma is a II. világháborút követően folyamatos visszaesést mutat. Míg 1949-ben 472,2 ezer fő volt a megye lakossága, addig 1960-ban 468,5 ezer, 1970-ben pedig már csak 446,7 ezer ember élt a területen, amely csökkenés betudható a gépesítés okozta munkanélküliség és az ebből fakadóan kialakuló elvándorlás hozadékának. A XX. század második felében elindult folyamat napjainkban is tart és érezteti hatását (a környező megyék nagyobb városai és gazdasági centrumai „elszívják” a megye mobilitásra hajlamos/hajlandó lakosságát).

Ma a megye területe 5 632 km2 az 1950-es közigazgatási határok átalakítása révén[13], lakossága pedig az 1973-as 430 400 főről 361 800 főre csökkent (2011), hovatovább népsűrűsége az egykori 76,5 fő/km2-ről 66,8 fő/km2-re esett vissza.[14] Korosztályokat tekintve a megye lakossága megfelel az országos mintának, amely egy elöregedő társadalom képét mutatja, ami a nemzetiségek esetében különösen igaz. A megye gazdasági mutatói beilleszkednek a régiói tendenciáiba, egykor a lakosság nagy hányadát foglalkoztató ipar és mezőgazdaság visszaszorulóban van, a munkanélküliség pedig 2010-es adatok szerint 12 és 15 % között mozog az aktív korúak viszonylatában, mindennek okán a terület népességmegtartó ereje alacsony. Az elmúlt évtizedek negatív gazdasági tendenciái ellenére az Európai Uniós csatlakozás felélénkítette a román-magyar fél közötti társadalmi, gazdasági, kulturális kapcsolatokat, ami a román nemzetiségek számára pozitív hozadékkal bírt, továbbá a németség is profitált az anyaországgal történő újbóli kapcsolatfelvételből és a magyar állam támogatáspolitikájából. A szlovákság helyzete egy szinten „kilóg a sorból”, mivel a közösség távol van az anyaországtól, ennek ellenére igen reprezentatív a megyében való jelenléte, illetve a kisebbség kulturális aktivitása, önreprezentációja is számottevő. Az ország gazdasági „homogenizációja” és helyzete a kisebbségeket is arra késztette az elmúlt évtizedekben, hogy „magyarként” próbáljanak meg integrálódni az ország vérkeringésébe, ezáltal a kisebbségi lét a magánéletbe és egy-egy település közösségi szférájába szorult vissza.

Összességében elmondható, hogy Békés-megye jelenlegi gazdasági-társadalmi viszonyai egyaránt a többség és a kisebbség létét is hasonló mértékben és módon határozzák meg, számottevő különbség nem áll fent viszonyrendszerükben, ami ugyanakkor hosszútávon a megye társadalmi homogenizációja felé mutat.

III.3. Kisebbségek a rendszerváltás után

A rendszerváltást követően a nemzetiségi kérdés újra megjelent a köztudatban, ami a helyi szlovák, német és román közösségeket is érintette[15]. Ettől az időszaktól kezdve viszonylag pontos adatokkal rendelkezünk egyes nemzetiségek országos és területi elhelyezkedését illetően, amit segít maguknak a kisebbségi önkormányzatoknak a létrehozása, valamint a nemzetiségi polgárok önnön kisebbségi identitásának a felvállalása is.

kisebbsegi_onkormanyzatok_1994.jpg

1998_kisebbsegi_onkormanyzatok.jpg

A 2001. évi népszámlálás adatai szerint Békés-megye 397 791 lakosából 24 838 (6,24 %) volt valamely nemzetiséghez sorolható[16]. A következő, 2011-es, népszámlálás adatai a megye lakosságának viszont drasztikus csökkenéséről árulkodnak, amely a korábbi számokhoz viszonyítva 10 %-ot jelent és ennek alapján a lakosság alig éri már el a 360 000 főt[17], viszont a magukat nemzetiségnek vallók száma csekély mértékben növekedett a 2001-es felméréshez viszonyítva (közel 30 ezer fő). A növekedés oka a megváltozott társadalmi környezet, amelyben a nemzetiségek nyíltabban merik felvállalni identitásukat, illetve az állam által tanúsított, ösztönző és támogató magatartás, különösen ebben a térségben.

ksh.jpg

A megye legfrissebb nemzetiségi adatai szintén 2011-ből származnak[18], amely összeírás számos érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet, mint például, hogy a megye lakosai közül 52 ezren nem kívánták megadni nemzetiségi hovatartozásukat, valamint, hogy a magukat nemzetiséginek valló 25,4 ezer emberből mind a 13 hazai nemzetiség megtalálható. Fontos megkülönböztetni a nemzetiségi önbevallást, az anyanyelv használatot, valamint az otthon, családi körökben használt nyelvet, amelyek bizonyos értelemben átfedésekhez vezethetnek, de segítenek is a nemzetiségek pontos létszámának meghatározásában (közel 30 ezer fős nemzetiségi létszám). A tanulmány a következőkben a nemzetiség bevallásának és az anyanyelv használatának adatát veszi alapul, amely szerint 2011-ben Békés-megyében 8 877 fő vallotta szlováknak, 6 240 fő románnak, illetve 3 344 fő tartotta magát németnek[19], ami 2001-hez viszonyítva a román és a német közösségnél növekedést (117 % - 150 %), míg a szlovákságnál csökkenést mutat (86,5 %).

A három vizsgált nemzetiség közül létszámában a szlovákság a legnagyobb, akiknek fő jellemzője, hogy 74 %-uk városlakó: a Békéscsabai, valamint a Szarvasi járásban élnek nagy számban, Kardoson és Örménykúton 40 %-ban, illetve 34 %-ban vannak jelen, továbbá Kétsopronyban, Csabaszabadiban és Tótkomlóson haladja meg arányuk a 20 %-ot.

ksh2.jpg

 A második vizsgált nemzetiség a románság, amelynek létszáma 2001-hez képest növekedett, ami betudható a román határ közelségének, azaz az anyaországgal való intenzív kapcsolatnak, valamint az EU-s tagság révén kialakuló határ menti együttműködésnek is. A román népesség a szlováksággal szemben kisebb településeken, községekben él (55 %-uk), továbbá a megyei arányukat meghaladó számban vannak jelen a Gyulai (5,7 %), a Sarkadi (8,5 %) és a Mezőkovácsházi járásban (2,5 %). A határ menti települések tekintetében a Békés-megyei románság jelenléte igen reprezentatív, Méhkerék lakosságának 78 %-a román, míg Kétegyházán 28, Pusztaottlakán 26, Battonyán 8, valamint Eleken 5 %-ban vannak jelen a román nemzetiséghez tartozók.

ksh3.jpg

Végül néhány gondolatban érdemes kitérni a megye németségének legutóbbi mutatóira is. A helyi németség jellemzői megfelelnek a közösség országos politikájának, miszerint a kitelepítés okozta történelmi traumát lassan a kisebbség háttérbe szorítja, újra felvállalva identitását. Ma Békés-megyében közel 3 300 ember vallja magát németnek, akik főképp a Gyulai járásban élnek (37 %-a a közösségnek), de a kisebbség tagjai nagy számban, mintegy 41 %-ban jelen vannak Almáskamaráson is, illetve a közösség városias jellegéből fakadóan a megye szinte minden nagyobb településén.

Összességében a vizsgált három nemzetiségről elmondható, hogy létszámukból fakadóan néhány településen képesek magukat nagyobb arányban képviselni, meghatározva az adott közösség arculatát, kultúráját, ám a magyarsággal olyannyira intenzív kapcsolatban állnak, hogy szinte az összes tagjuk kétnyelvű és kettős identitású. Mivel csekély nagyságú közösségekről lévén szó, igen meghatározó a kisebbségek demográfiai mutatója, amely mindhárom esetben a többségi társadalom korösszetételénél kedvezőtlenebb tendenciákat mutat, azaz az adott kisebbségi közösségek elöregednek, előrevetítve akár a felmorzsolódás lehetőségét is.

Kispál Richárd

a Nemzeti Tehetség Program ösztöndíjasa

ntp.png

 

A sorozat következő részében a három vizsgált nemzetiség történelme kerül bemutatásra.

 

[1] Győri Szabó Róbert, valamint Kántor Zoltán nemzetállam definíciója szerint Magyarország homogén nemzetállam, mert a területén a nemzetiségek száma nem éri el a lakosság 10 %-át, valamint egy nemzetiség sem alkot többséget egy bizonyos régióban, vagy közigazgatási egységben. Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

[2] A 2011-es népszámlálás adatai szerint a 13 nemzetiség összesen mintegy 650 000 főt számlált, amely az ország lakosságának a 6,5-7 %-át teszi ki. Forrás: ksh.hu (http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_09_2011.pdf)

[3] Sümeghy Zoltán – Rátkay Árpád: A Dél-Alföld etnikai arculata. Forrás: Földrajzi Konferencia, Szeged, 2001. (http://geography.hu/mfk2001/cikkek/SumeghyRatkai.pdf)

[4] A multikulturalizmus fogalma jelen esetben nem esik egybe az 1945 után Nyugat-Európában használt fogalommal. Korabeli kontextusban az eltérő nyelvek, vallások és részben eltérő kultúrák egymásra hatását és a kölcsönhatás pozitív hozadékait jelentette e szóhasználat.

[5] A továbbiakban a történelmi Békés-vármegye, valamint a mai Békés-megye szóhasználatot a „Békés” rövidítés fogja több esetben helyettesíteni.

[6] Tóth Ágnes – Vékás János: Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon (a 2001. évi népszámlálási adatok összefoglalása). Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet.

[7] Egy ilyen kezdeményezés volt a Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió létrehozása is, bevonva a magyar, a szerb és a román felet, amelynek Békés-megye is a tagja volt. Bíró Csaba, Forró Lajos, Jancsák Csaba, Miklós Péter, Ujj János: Mozaikok – Európai kultúra és kisebbségi identitás a DKMT eurorégióban.

[1] A rendelkezésre álló statisztikai adatok számos esetben eltérőek lehetnek: például Békés-vármegye újratelepítésének időszakában sok esetben csak „nagyságrendileg” határozták meg egy-egy közösség létszámát, illetve a kutatás során olyan esetek is felmerültek, amikor adott összeírások alkalmával különböző adatokat közöltek egyes források, emiatt gyakran a tendencia bemutatása kapott nagyobb hangsúlyt, mintsem a pontos adat. Végül a Békés-megyei kisebbségeknek a II. világháború alatti és utáni években bekövetkező tragédiáit (az elhurcolást, az áttelepítéseket, valamint a lakosságcserét) követően nehéz pontos adatokat bemutatni a nemzetiségét hivatalos fórumok előtt megtagadó lakosokról, ami ugyancsak nehezíti a vizsgált közösségek pontos bemutatását.

[1] Például Szarvasra Nógrád-megyei szlovákok költöztek, akárcsak a nemeskereki községbe, ahová Gömör és Hont vármegyékből jöttek szintén tótok, míg Mezőberénybe a németországi Majna-Frankfurt tájáról érkeztek németek.

[2] Békés megye újratelepítése a török hódoltság után. Forrás: sulinet.hu (http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Gadoros/pages/Gadorosi_fuzetek_3/010_beked_megye_ujratelepitese.htm)

[3] Dr. Karácsonyi János: Békésvármegye története – Magyarország ezredéves fennállásának ünnepére Békésvármegye Törvényhatósági Bizottságának megbízásából. Kiadta: Békésvármegye Közönsége, 1896. 294.o.

[4] Ember Győző: Az újratelepülő Békés megye első összeírásai 1715-1730

[5] Katona Csaba: Adatok Békés megye 18. század eleji jobbágymigrációjához.

[6] Glózik Klára: A turizmus és szabadidő eltöltésének lehetőségei Magyarországon a dualizmus korában különös tekintettel Békés-megyére (1867-1914). PhD értekezés, Szeged, 2011.

[7] Békés-vármegye. Forrás: Magyar Katolikus Lexikon (http://lexikon.katolikus.hu/B/B%C3%A9k%C3%A9s%20v%C3%A1rmegye.html)

[8] Az 1910. évi népszámlálás. Részletes demográfia. 116-117. o. Forrás: HUNGARICANA (http://library.hungaricana.hu/hu/view/NEDA_1910_05/?pg=119&layout=s)

[9] Harruckern (Harrucker) János György, Békés-megyei báró, majd a vármegye főispánja, a telepítési politika „lebonyolítója”, szellemi atyja.

[10] Az összeírás közel 100 000 lakosról nem rendelkezik, aminek oka vélhetőleg a háborús helyzet, valamint az összeírástól és a hatóságoktól való távolmaradás.

[11] A szervezetet 1945. február 18-án alapították Battonyán a Magyar Kommunista Párt támogatásával helyi szlovákok és szerbek, de további patrónusa volt Csehszlovákia is, amely azt sugalmazta, hogy tagjai küzdjenek a magyarországi szlávok egyenjogúsításáért.

[12] Battonya a megye történetében szimbolikus szerepet játszik, mivel 1944. szeptember 22-23-án a szovjetek itt lépték át a trianoni Magyarország határát és kezdték meg az ország elfoglalását, valamint a későbbi berendezkedéshez szükséges közigazgatási és politikai előkészületeket.

[13] Ekkor csatolták a megyéhez a Sarkadi járást a megszűnő Bihar-megyétől, továbbá a szintén átalakuló Csanád-megyétől a Mezőkovácsházi, illetve a Battonyai járásokat, végül pedig Jász-Nagykun-Szolnok-megyétől Dévaványa és Pusztaecseg községeket, kialakítva a megye mai határait.

[14] Magyarország megyéi és városai. Kossuth Kiadó, Budapest, 1975. Krajkó Gyula: Békés-megye és városai. 141-162.o.

[15] Jelen tanulmány külön nem vizsgálja a megyében nagy számban jelenlévő romák helyzetét.

[16] Tóth Ágnes – Vékás János: Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon (a 2001. évi népszámlálási adatok összefoglalása). Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet.

[17] A fogyás oka az alacsonyabb születésszám, valamint az elvándorlás.

[18] 2011. évi népszámlálás. Területi adatok. Békés megye. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

[19] A további nemzetiségi létszámot döntő részben a roma lakosság teszi ki.

 

 

Szólj hozzá

románok magyarság németek szlovákok kisebbségek dualizmus nemzetiségek I. világháború kisebbségpolitika Kárpát-medence Békés-megye történelmi együttélés