2015. okt 03.

Az egységek történelme

írta: Kispál Richárd
Az egységek történelme

25 éve, 1990. október 3-án egyesült a két Németország

Németország szerepe Európa történelmében vitathatatlan. Az Európa egyik motorjának számító ország azonban évszázadokon keresztül nem volt egységes, a modern korban pedig többször megosztott állapotban létezett. A legutóbbi ilyen megosztottság 1945 és 1990 között állt fent, amikor két politikai, gazdasági és társadalmi struktúra között „tengődött” két párhuzamos Németország. A 45 éves kettéváltság állapotának napjainkban is vannak elhúzódó hatásai, elmondhatjuk, hogy a német társadalom még ma se heverte ki a szocializmus és a kapitalizmus mentén való polarizáltságot, igaz az egység óta eltelt már 25 év. Mindeközben az új német állam újra gazdasági és politikai nagyhatalom lett Európában.

 dw_com.jpg

A megosztottság történelme

A német államiság története mondhatjuk, hogy a polarizáltság és az egység szélsőpontjai között mozgott az elmúlt ezer évben. A fonalat érdemes a középkor derekán felvenni, amely korszakban Európa meghatározó hatalmi centruma volt a Német-Római Császárság, egészen a IX. századtól a XVI. század elejéig. A hűbériséggel, a rendi társadalommal és a szakrális-világi jogok párhuzamos létével együtt (invesztitúra) a német fejedelemségeket egyesítő államalakulat képes volt a kontinens hatalmi rendjébe beleszólni, egyes államok puszta létét meghatározni. Gondoljunk csak a Magyar Királyság megalakulását követő évek német hegemón törekvésekre, amelynek célja az ország vazallus státuszba kényszerítése volt, vagy a Francia Királyság, illetve az Észak-itáliai területek befolyására irányuló katonai, politikai kezdeményezésekre. A dinasztikus hatalmi ellentétek, a reformáció kialakulása és elterjedése egyes tartományokban, a török jelenléte, hovatovább hódító törekvései, valamint a belső fejedelmi viszálykodás révén azonban a XVI. századra a császárság erőteljesen veszített kontinentális pozíciójából. A császárság helyzetén csak nehezített a szomszédos országok befolyásának növekedése, ezen országok hatalmi aspirációi (főleg francia és svéd tekintetben), főképp a németség kárára.

reddit_com.jpg

A Császárság és a németség történelme szempontjából az úgy nevezett harmincéves háború a magyar mohácsi vész megfelelője, amely pusztítás 1618 és 1648 között több szakaszban okozta milliók halálát a német ajkú területeken. E demográfiai katasztrófa és a katonai vereségek a háborút követő vesztfáliai békerendszer kialakításánál egy vesztes pozíciót eredményezett az egykor erős államalakulatnak, a Német-Római Császárság mintegy 300 fejedelemségre bomlott fel. Így az egykor erős német állam szinte egy laza szövetségi rendszerré vált, ahol e „miniállamok” önálló kül- és gazdaságpolitikát folytathattak, gátolva a szuverén, centralizált állam kialakulását, egyben pedig erősítve a német fejedelemségeken belüli regionális identitást és érdekeket. A császár intézménye szimbolikussá vált, megszűnt a korábbi európai hatalmi erőtér, a helyén kialakuló fejedelemségek középhatalomként az elkövetkezendő két évszázadban sokszor egymás ellen küzdöttek, szembemenve a nemzetállamok kialakulásának korszakában a német nemzeti érdekekkel.

Változást Poroszország előretörése és nagyhatalommá válása hozott a német egységet illetően, valamint annak a Habsburg Birodalomnak a léte, amely egy német ajkú dinasztia vezényletével jelentős befolyást gyakorolt a régióban. A XIX. század derekára nyilvánvalóvá vált, hogy a német nép is be kíván lépni azon európai népek sorába, akik önálló nemzetállamot vindikálnak maguknak, azonban már csak az volt a kérdés, hogy mely állam vezényletével valósuljon meg az egység: az Osztrák Császárság és más népek bevonásával a „nagynémet egység”, vagy pedig kizárólagos porosz vezetéssel a „kisnémet alternatíva”. Végül a gazdasági és a katonai potenciál vált mérvadóvá, amely a feltörekvőben lévő Poroszország javára döntötte el a kérdés rendezését. 1866-ban Königrätznél a porosz seregek megsemmisítő vereséget mértek a meggyengült Habsburgokra, ekkor pedig csak a francia beavatkozás révén nem valósulhatott meg rögtön az egység, amely 1870-71-ben, újfent porosz győzelmeket követően született meg a versailles-i palota tükörtermében. A Német Császárság 1871. január 18-án újra hatalmi tényezőként jelent meg Európa térképén, 1914-re pedig világpolitikai szereplővé vált, így megerősödve lépett be a XX. századba.

germanhistorydocs_ghi-dc_org.jpg

Az egységes német állam a kontinens közepén túl erős volt Európának, de gyenge a világnak, emiatt két világégésbe volt képes belesodorni az emberiséget (természetesen a nagyhatalmak közös felelőssége a pusztítás, nem lehet feltétlen egy államot „bűnbakként” megjelölni), amely mindkétszer a német nép vereségét eredményezte. A II. világháborút követően a győztes nagy, majd szuperhatalmak végül az ország megszállási övezetekre osztásáról döntöttek, hogy soha többé ne létezzen egy olyan Németország, amely egy új háborúba sodorná Európát és a világot. A II. világháború egyik tragédiája, hogy a győztesek nem sokkal később, a Hidegháború első éveiben a két tömb mentén kialakuló NSZK és NDK „határai” révén egymással totálisan szembenálló világrendekbe kényszerítették a német népet és Európát.

 

Kelet és nyugat határán

A németség a történelem folyamán mindig egy választóvonalat képzett a térség népei számára. Volt, amikor a nyugatot, de volt, amikor a „Közép-Kelet-európaiságot” testesítette meg. 1945 és 1989 között azonban megrekedt két világrend határán, amely ellentétet csak a Szovjetunió gyengülése és a szocialista blokkban bekövetkezett rendszerváltozások voltak képesek elsöpörni.

Így jutunk el a cikk apropójához, az 1989-1990-es „új német egységhez”. A két Németország közeledése egymáshoz egy szimbolikus dátumhoz köthető, a „Páneurópai Piknikhez”, amely eseményben a magyarság is érintett. 1989 nyarára nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet blokk országaiban bekövetkezett változások az NDK politikai vezetését és magát a társadalmat sem hagyják érintetlenül. A gorbacsovi enyhülés következtében a keletnémet társadalom elkezdett új alternatívákban gondolkodni, ami a világpolitikai változásokkal „fűszerezve” a német népen belüli közeledést predesztinált. 1989 nyarán több tízezer keletnémet állampolgár döntött úgy, hogy a rendszer kiskapuit kihasználva Magyarországon keresztülutazva kíván eljutni az NSZK-ba, amely egy külpolitikai csörtéhez vezetett több, a problémában érintett, kormány között. A szuperhatalmak tanácskozása, valamint az NSZK közbenjárása révén végül megnyílt az út eme több tízezer embernek, hogy eljusson honfitársaihoz nyugatra, akár azt is mondhatjuk, hogy „a berlini falból kihullott az első tégla”. Az események innentől megállíthatatlanul az NDK-n belüli rendszerváltozás felé sodorták a keletnémeteket, valamint ezzel párhuzamban egy kölcsönös, intenzív közeledés már-már az egységes Németország vízióját vetítette előre.

www_historyanswers_co_uk.jpg

A német egység azonban nem valósulhatott volna meg a szuperhatalmak „engedélye” nélkül, ami röviden annyit jelentett, hogy a Hidegháborúban meggyengült Moszkva „elengedte a keleti blokk kezét”, viszont cserébe semleges államok halmazát várta el, míg nyugati részről a német egységnek angol és francia ellenzői voltak, akik a történelmi tapasztalatok és gazdasági érdekek mentén ellenezték egy erős Közép-európai állam „újrateremtését”. Végül az USA álláspontja érvényesült, amely részben a német diplomácia munkájának is köszönhető, miszerint az NDK csatlakozott az NSZK-hoz, „beolvadt”, majd pedig a NATO része is lett, így erősítve a győztes szuperhatalom pozícióit a „legyőzött kelettel” szemben.

Miközben az NDK-ban sorra váltották egymást a kormányok, egyre közeledvén az úgy nevezett rendszerváltáshoz (alkotmánymódosítás az NDK-ban), addig a nagyhatalmak párhuzamosan tanácskoztak a két ország jövőjét illetően. Az 1990. márciusi első és utolsó NDK-ban tartott szabad választást követően 1990. áprilisára az NSZK mintájára szerveződő CDU vette át a hatalmat a keletnémet területeken és Lothar de Maizére miniszterelnök vezetésével e kormány vezette le a „csatlakozási tárgyalásokat”. A demokratikus intézmények kiépülésével párhuzamban már 1990 nyarán megkezdődött a gazdasági harmonizáció a két ország között: június-júliusban gazdasági unió jött létre a két államban, majd az NDK-ban is bevezették a nyugatnémet márkát (pénzügyi unió), nem is beszélve azon támogatási alapról, amely a fejletlenebb keleti tartományokat volt hivatott felzárkóztatni (1994-ig mintegy 155 milliárd márka). E kivételes történelmi pillanatban a társadalom, a „két belpolitika”, a geopolitika és a gazdaságpolitika is szinkronban volt, egy olyan íven tartva a két Németországot, amely kedvezett az egyesülési folyamatnak.

history_com.jpg

Az egykori II. világháborús győzteseket és a két német államot tömörítő úgy nevezett „4+2-es tárgyalások” 1990 őszére kompromisszumra jutottak: augusztus 31-én az NSZK és az NDK elfogadta az egyesítési szerződést, az egység (http://barankovics.hu/cikk/idoszeru/ut-az-egyseges-nemetorszag-fele) szeptember 12-én, az utolsó moszkvai egyeztetést követően pedig már kikerülhetetlenné vált. 1990. október 1-jén, New Yorkban az egykori győztesek lemondtak németországi jogaikról és kihirdették az egyesülés időpontját. A közigazgatási, politikai egység végleges dátuma 1990. október 3. lett, amikor az NDK egykori tartományai beolvadtak az NSZK-ba és Európa közepén mintegy 40 éven át fennálló feszítő ellentét, valamint megosztottság szűnt meg. Ahogy Helmut Kohl is fogalmazott, megerősítve a NATO 1967-es nyilatkozatát: "Európában nem lehetséges végleges és stabil rendezés a német kérdés megoldása nélkül, ami az Európán belüli feszültségek forrása." Egy új korszak kezdődött, egy új Európa, egy erős Németországgal.

 

Az egység és az elmúlt 25 év

Az új Németország az eufórikus csatlakozást követően azzal a problémával kellett, hogy szembenézzen, amely minket, illetve a térség országait is gyötri: azaz miként lehet lebontani 40 év szocializmusnak a társadalomba, a politikába és a gazdaságba berögzült mechanizmusait? Igaz a szövetségi vezetés óriási támogatásokat nyújtott az egykori keletnémet tartományoknak, azonban a nyugatnémet-keletnémet ellentét lebontásához nem csak anyagi forrásokra, de időre is van szükség, amíg az adott társadalom „lélektana” is megváltozik. Azonban az 1990-es évet követően felgyorsult a világ, akárcsak az európai folyamatok, amely gyors válaszokat és lépéseket követelnek. Ha csak Németország szempontjából vizsgáljuk a nemzetközi folyamatokat, akkor szükséges leszögezni, hogy a német államnak több hullámban kellett integrálnia az országba egyre nagyobb számban érkező, más nyelvű és kultúrájú gazdasági bevándorlókat, ezzel párhuzamban fel kellett számolnia a regionális különbségeket, végül pedig egyre aktívabban kellett szerepet vállalnia az európai politikai folyamatokban. Ma ott tartunk, hogy Németország nem csak Európa egyik gazdasági motorja (igaz egyre több aggasztó jelenséggel), hanem az Európai Unió tagállamainak nem hivatalosan „választott vezetője” is. A jelen globális változásait ismerve reménykednünk kell, hogy a 25. évfordulóját „ünneplő” egységes német állam tanult a múlt hibáiból és képes lesz felelősen kezelni világunk kihívásait. Nem csak a saját, de Európa érdekében is.

pinterest_com.jpg

 

Szakirodalom és forrásjegyzék

Hahner Péter: A vesztfáliai béke. Forrás: rubicon.hu (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_vesztfaliai_beke/)

Kispál Richárd: A határok nem arra valók, hogy az állampolgárokat rezervátumba zárják. Forrás: barankovics.hu (http://barankovics.hu/cikk/idoszeru/a-hatarok-nem-arra-valok-hogy-az-allampolgarokat-rezervatumba-zarjak)

Kispál Richárd: Út az egységes Németország felé. Forrás: barankovics.hu (http://barankovics.hu/cikk/idoszeru/ut-az-egyseges-nemetorszag-fele)

Németh István: A Német Szövetségi Köztársaság 1949-2009. Összegzés és dokumentumok. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2010.

Ormos Mária: Németország története a XX. században. Rubicon Könyvek, Budapest, 2008.

Rajcsányi Gellért: A sas felszáll – Pillanatképek az új Németországról. Forrás: mandiner.hu (http://mandiner.hu/cikk/20150729_rajcsanyi_gellert_a_sas_felszall_pillanatkepek_az_uj_nemetorszagrol)

Schmidt Mária: Európa szerencséje, George Bush. Forrás: komment.hu (http://www.komment.hu/tartalom/20120625-velemeny-schmidt-maria-europa-szerencseje-george-bush.html)

Tarján M. Tamás: 1990. október 3. – Németország újraegyesítése. Forrás: rubicon.hu (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1990_oktober_3_nemetorszag_ujraegyesitese)

Szólj hozzá

rendszerváltás németek keleti blokk konfliktusok német egység október 3. Európa XXI. század II. világháború I. világháború Szovjetunió NSZK