2015. júl 22.

Nándorfehérvár, 559 éve

írta: Kispál Richárd
Nándorfehérvár, 559 éve

A magyar népről sokan mondják, de néha még a magyarság is úgy tartja, hogy hajlamos a keserű múltra, a veszteségekre emlékezni, azokon keseregni, amely vonás Himnuszunkban is nyomokban fellelhető. „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt” – hangzik el Kölcsey Ferenc költeményében, figyelmen kívül hagyva azokat a méltán dicsőnek nevezhető eseményeket, amelyek nyomán büszkének kellene lennünk őseinkre és történelmünkre. Egy ilyen dicső tett volt 1456 júniusában a török visszaverése Nándorfehérvárnál, amely esemény közel hét évtizedre gátat szabott az oszmán hadigépezetnek, megóvva a Magyar Királyságot és a keresztény Európát. Nándorfehérvár megvédése bizonyítja, hogy vannak példáink a sikeres vállalkozásra, az összefogásra, amely egy nyomasztó, már-már megállíthatatlannak tűnő túlerővel szemben egységbe kovácsolta a magyarságot és a térségben élő népeket. Ezek az események pedig „munícióként” szolgálhatnak korunk és a jövő kihívásaival szemben is.

A következő cikk a nándorfehérvári csata 559. évfordulójáról emlékezik meg.

wikipedia_org.jpg

A Magyar Királyság, mint „Európa pajzsa”

A magyar nemzettudat kialakulásában nagy szerepet kapott a Magyar Királyság Európán belüli védelmező „pajzs” szerepe, amely korszakonként meggátolta az idegen (mongol és török) hódítások begyűrűzését a kontinensre, megóvva így a keresztény Európát, párhuzamban pedig erősítve a nemzeti büszkeséget. Igaz ez a szemlélet geopolitikai értelemben eltúlzottnak tűnhet, azonban tényként kell kezelni, hogy a külső és belső okok mellett számos, Európát meghódítására vállalkozó birodalom valóban a Kárpát-medencéig tudott előretörni, e térségben pedig „csapása” felőrlődött a magyarság és más népek ellenállásának következtében. Nem kell messzire mennünk a történelemben a legutolsó ilyen „hódítási kísérletig”, amikor a Szovjetunió 1945-öt követően berendezkedett Közép-Kelet-Európa térségében, amely expanzióval szemben 1956-ban a magyarság nyíltan vállalta a konfrontációt. Kijelenthető, hogy ezeknek az elnyomó céllal érkező despotikus birodalmaknak a koporsójába számos szöget mi ütöttünk bele.

Nándorfehérvár pedig ha nem is szögként, de egy ellencsapásként szolgált a terjeszkedőben lévő török birodalommal szemben. A XIV. századra az Oszmán Birodalom gyors katonai hódításai, valamint a Balkánon kialakult hatalmi vákuum miatt „betette a lábát” Európába, sőt eljutott egészen a Magyar Királyság déli határaiig. A magyar állam, mint a korszakban a térség egyik szervező ereje, képes volt több, mint egy évszázadig gátat szabni a terjeszkedésnek, sőt esetenként ellentámadást is tudott indítani a birodalom ellen (Hunyadi János hadjáratai). 1453-ban azonban elesett Bizánc és a török támadásainak teljes súlya a Kárpát-medencére, valamint a belső területek védelméül szolgáló végvárrendszerre nehezedett. Nándorfehérvár (a mai Belgrád/Beograd) erődje kedvező fekvése révén kiemelkedett a védelmi rendszerből („a Magyar királyság kapuja”): aki a végvárat birtokolta, az uralma alatt tarthatta a térség jelentős részét. Így 1456-ban a török megindult a vár bevételére, hogy később onnan folytathassa a támadást a Magyar Királyság korábban elérhetetlennek tartott részei felé. A tét nagy volt, az ország és Európa sorsa múlott a vár megvédésén.

origo_hu.jpg

A korszakban a török hadigépezetet a világ egyik legfejlettebb hadseregének és a legnehezebben megállítható támadásnak tartották (Európa legerősebb tűzerejével bírt ekkoriban), amit bizonyít Bizánc bevétele is. Emiatt a török mozgósítás, majd a Nándorfehérvár elleni felvonulás hírére a kortársak közül sokan lemondtak a magyar végvárról. Főleg azon okból is, hogy a török elleni küzdelemre a keresztes sereg nehezen szerveződött meg, mivel ekkoriban Európa rendkívül megosztott volt, valamint a magyar uralkodó, V. László pozíciói instabil lábakon álltak, a központi hatalom ideiglenesen meggyengült (bárói ligák ellentétei). A törökkel szemben a küzdelmet a korábbi kormányzó, a térség védelmét magára vállaló Hunyadi János vezette, valamint rendelkezésre álltak még a Kapisztrán János által szervezett magyarországi keresztes seregek, illetve lengyel, cseh, moldvai és szerb csapatok is. Így II. Mehmed száz ezer fős seregével a Szilágyi Mihály várparancsnok által irányított néhány ezer fős védelem, valamint Hunyadi zsoldosai (12 ezer fő), később pedig a segítségükre érkező Kapisztrán vezette tíz ezer fős sereg állt szemben, tehát a törökök óriási túlerőben voltak, azonban stratégiailag a védők kedvezőbb pozíciót birtokoltak. Az 1456. július 4-én megkezdődött ostrom váltakozó sikerrel zajlott, a török rohamait a védők nehezen tudták visszaverni, míg az hajólánccal igyekezett lehetetlen pozícióba hozni a magyar seregeket, az utánpótlástól elvágva őket. A védők hősies helytállása és a hajólánc sikeres áttörése révén a magyar erők július 14-ét követően egyesülhettek, a döntő csatára pedig július 21-22-én esett sor. A török támadást visszavervén július 22-én a végső rohamban a felmentő sereggel kiegészült védők szét tudták választani a török derékhadat, felmorzsolva az ellenséges csapatokat, amely meghátrálásra kényszerítette a török csapatokat. Nándorfehérvár keresztény kézen maradt, egészen 1521-es elestéig oltalmazva a Magyar Királyságot, egy időre pedig eltántorítva a birodalmat a magyar állam elleni támadástól.

Mi forgott kockán?

A július 21-i roham során a törökök elfoglalták a külső várat és már a belső védelmet támadták, amikor egy szimbolikus, a nemzeti emlékezetben megmaradt esemény történt, Dugovics Titusz a mélybe vetette a várfalra a félholdas zászlót kitűzni próbáló török katonát. A legenda szerint ez az esemény volt az origója az ellentámadásnak, amely végül megfutamította a török hadakat. Nem tudni, hogy a vitéz létezett e és az eset ebben a formában történt e meg, azonban a nemzeti emlékezetnek szüksége van olyan misztikus alakokra, akikre az utókor méltán büszkén visszatekinthet – így a legenda fennmaradhatott. A valóság azonban az, hogy a védők között számos nép fiai jelen voltak, nem csak magyarok, de szerbek, románok, csehek és lengyelek is, akik a közös ügyért kötöttek egy életképes szövetséget és sokan ezért feláldozták életüket, a török visszaverése céljából. De az egybegyűlt seregek kevesek lettek volna képzett katonai vezetés nélkül, amelyet Hunyadi János és Szilágyi Mihály személye biztosított. Mindezek következtében a siker példaértékű volt már saját korában, amit bizonyít III. Callixtusnak pápai utasításra a harangok délben történő megkongatása és az európai „közvélemény” elismerése a védők felé. Nándorfehérvár tragédiája, hogy a csatát követően a várban kitört egy pestisjárvány, ami Hunyadi és Kapisztrán halálát követelte, a közös erővel összekovácsolt keresztes sereg pedig felbomlott, így nem volt képes egy ellentámadás indítására a pillanatnyilag defenzívába kényszerülő törökkel szemben.

„Majd töröktől rabigát vállainkra vettünk”?

Az Oszmán Birodalom sajátos szerepet játszott Európa és a Magyar Királyság történelmében, mivel jelenléte nagy mértékben befolyásolta mind a nyugat, mind pedig térségünk népeinek fejlődését. Nándorfehérvár 1521-es eleste egy olyan eseménysorozatot indított el, amely közel 145 évre az ország megosztottságát, egy részének idegen uralom alá való kerülését eredményezte és a magyar nép Kárpát-medencei pozícióinak meggyengüléséhez vezetett.

A Hunyadi János által egykor védelmezett történelmi Délvidék arculata ezt követően a XVII. századtól folyamatosan átalakult, a magyar elem visszaszorult, Nándorfehérvár szerb várossá vált. A történelem viharai átfestették régiónkat, de egyben az 1456-os eseményről alkotott emlékezetet is.

Ma a nándorfehérvári ostromot és csatát viszonylagos konszenzus övezi, amely nem csak a magyar nemzet dicsőségcsarnokába emeli az eseményt, de a szerb-magyar együttműködés példájául is szolgál, aktuálpolitikai kontextusba helyezve az 559 évvel ezelőtt történteket. 2011-ben, a diadal 555 évfordulóján a Magyar Országgyűlés határozatban nyilvánította emléknappá július 22-ét, a következő fontos gondolatokat kiemelve, amelyek a megemlékezés zárásául is szolgálnak: „Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe.”

Hallgassuk ebben a szellemben mindennapjaink déli harangszóit.

Források

58/2011. (VII.7.) OGY határozat a nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről. Forrás: complex.hu (http://www.complex.hu/kzldat/o11h0058.htm/o11h0058.htm)

A középkor hadtörténetéből. Nándorfehérvár 1456. Forrás: bibl.u-szeged.hu (http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/kozepkor/hadjaratok/nandorfehervar.html)

Held József: Hányan és kik harcoltak Nándorfehérvárnál? Forrás: História, 1984/6. szám (http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/84-056/ch28.html)

Kovács Péter: A nándorfehérvári csata, 1456. Forrás: Rubicon, 2002/2. szám.

Ma van a nándorfehérvári diadal emléknapja. Forrás: mult-kor.hu (http://mult-kor.hu/20140722_ma_van_a_nandorfehervari_diadal_emleknapja)

Nándorfehérvári diadal, 1456. Forrás: mandiner.hu (http://mandiner.hu/cikk/20140723_nandorfehervari_diadal_1456_itt_a_teljes_animacios_film)

Nemzeti emléknap lett július 22-e. Forrás: mno.hu (http://mno.hu/migr/nemzeti-emleknap-lett-julius-22e-891839)

Tarján M. Tamás: 1456. július 22. A nándorfehérvári diadal. Forrás: rubicon.hu (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1456_julius_22_a_nandorfehervari_diadal/)

Szólj hozzá

török emlékezet háború középkor múltértelmezés nemzetpolitika Kárpát-medence