2015. júl 15.

Ön- és szomszédképek a XX. századból

írta: Kispál Richárd
Ön- és szomszédképek a XX. századból

"Szomszédság-politikák"

A környező államokkal való viszonyunk ellentmondásokkal terhelt, amely reláció főleg a XX. század eseményei kapcsán alakult át jelentős mértékben. Rendre szembenálló múltképek és történelemértelmezések ütköznek össze a cseh, a magyar és a szlovák fél érdekeinek megfelelően, konszenzusra az értelmezések kizárólagossága miatt kevés esély van. A történelmi traumák napjainkra is rányomják bélyegüket, holott a világ már elhaladt felettük. Ha pedig racionális igényű döntéseknél sérelmek vezetnek minket, az csak újabb konfliktusok generálásához vezet. De valóban ily mértékben ellentétesek az értékeink, az érdekeink és a céljaink? Vagy csak egy beleszületett történelmi örökségből nem tudunk kilábalni? Lehet valaha konszenzus? Előzetes felvetésképp az utolsó kérdésre adott válasz igen, amit a Visegrádi Együttműködés léte is bizonyít.

visegradgroup_eu.jpg

A „közös ügy”: V4-ek

A Visegrádi Együttműködés, vagy más néven a Visegrádi Országok, a V4-ek egy Csehország, Lengyelország[1], Magyarország és Szlovákia által alkotott regionális szervezet, amelynek célja ezen országok gazdasági, diplomáciai és politikai érdekeinek közös képviselete, esetleges összehangolása. E Közép-Kelet-Európai országok együttműködése nem egyedülálló a történelemben, az országcsoport magát a nevét is egy 1335-ös, közös történelmi eseményről kapta, amikor egy gazdasági probléma összefogásra sarkallta a Cseh, a Lengyel és a Magyar Királyságot. A regionális együttműködés felújítása a rendszerváltást követően valósulhatott meg: 1991. február 15-én írta alá a lengyel, a csehszlovák és a magyar fél a Visegrádi Nyilatkozatot, a jövőbeli együttműködés alapját. 1993-ban Csehszlovákia kettéválásával a szervezet négy tagúvá vált.

peakbagging_com.jpg

Azonban a sikeres politikai és gazdasági együttműködéshez elengedhetetlenül szükséges a múltbeli sérelmek tisztázása. A regionális együttműködés egyik legsikeresebb vállalkozása a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF), amelyet 2000. június 9-én hoztak létre. Az alap célja erősíteni a kooperációt az oktatás, a kultúra és az ifjúság nevelése, cserekapcsolatok révén, felszámolva és tisztázva a történelmi traumákat. Egy ilyen kezdeményezés a „Szomszédok történelme” (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/szomszedok-tortenelme-a-visegradi-orszagok-kolcsonos-szemleletben-es-perspektivakban/) című gyűjtemény is, amely a visegrádi országok modern kori történelmét mutatja be 12 tanulmányban a tagországok szemszögeiből, lefordítva mind a négy nyelvre, megkísérelve közelíteni egymáshoz az adott társadalmakat, főleg pedig a fiatalokat[2]. A projektben részt vevő országok kölcsönös konzultáció során már a kezdetekkor meghatározták a fő témaköröket, amelyek mentén nem csak a XX. század nagypolitikai eseményeit, de a közös történelem emberi oldalát is bemutatják „szomszédjaiknak”. Jelen összefoglalóm választása az „Idegenként a saját országomban?” című témakörre esett, amelynek számos aktuális vonatkozása van, mivel egyszerre tekint ki az adott országok nemzeti kisebbségeire, azok történetére, de egyúttal a migrációra és a nacionalizmus kialakulására is.

Cseh eszmefuttatás

A mai Csehország (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-cseh-eszmefuttatas/) egy homogén nemzetállamnak tekinthető (a lakosság 98 %-a cseh), azonban ez nem volt mindig így. A XV. századtól a területen jelentős németség élt, amely közösség létszáma 1920-ra elérte a 3 millió főt, az akkori lakosság és gazdasági potenciál 30-40 %-át. Már a középkortól a cseh és a német nép együtt élt és fejlődött a területen, egészen a nacionalizmus megjelenéséig. A Habsburg Birodalmon, majd az Osztrák-Magyar-Monarchián belül a Cseh Királyság sajátos, elkülönült státuszt élvezett, így a soknemzetiségű államalakulatban a XVIII. századtól megindulhatott a többi nemzetiség identitásépítő politikája mellett a cseh nemzetépítés folyamata is. A XIX. századra a Cseh Királyság területén a német és a cseh nemzet teljes értékű államalkotóvá vált, akik azonban már nem együtt, hanem egymás mellett éltek, magukat a másik elemmel szemben határozták meg. Változást az I. világháború és az azt követő békeszerződés hozott, amikor a győztesek létrehozták Csehszlovákiát, cseh szupremáciával, ahol a német mellett a magyarság is kisebbséggé vált, valamint a szlovák fél sajátos, „félig cseh” identitásértelmezést nyert.

A két világháború közötti időszakban cseh részről az államot „nemzetállamként” definiálták, azt a cseh anyanyelvűek részéről euforikus hangulat övezte. A csehszlovák állam körvonalazódását azonban kisebbségi részről elutasítóan fogadták, mivel a határok meghúzása szembement a népek önrendelkezési jogával, így 3,3 millió német, közel 1 millió magyar és 500 ezer ruszin került kisebbségi státuszba. A legnagyobb elutasítás a németek részéről érkezett, akik már 1918-ban megkíséreltek elszakadni a frissen megalakuló államtól, később pedig anyaországi támogatással fokozottan autonómiát követeltek, irredenta eszméket hangoztatva. Így kijelenthető, hogy a cseh-német viszony 1918 és 1938 között megoldatlan maradt, amit csak a II. világháború radikális válasza „oldott meg”, mégpedig az egyik fél kollektív bűnösségének a kimondása, Csehszlovákia homogenizálása.

forras_wikipedia_1.png

A cseh kisebbségpolitikára való visszatekintés során érdemes a többségi nemzetek, azaz a szlovák és a cseh államalkotó csoportok közötti igen ellentmondásos viszonyról is beszélni. A szlovák népcsoport Csehszlovákia kikiáltását követően hasonlóan a Magyar Királyság idejében folytatott politikához, rendre autonómiát követelt, ami csak részlegesen valósulhatott meg Prága centralizációra való törekvése miatt. A viszony rendeződése 1943 és 1945 között kezdődhetett meg, amikor egy új szlovák értelmiségi réteg került a politikai elit élére és részben Csehszlovákia széthullásának okaiból kiindulva támogatta az újonnan létrehozandó csehszlovák államiságot. Ezzel párhuzamban a cseh fél is felhagyott egy ideig a „csehszlovakizmus” eszméjével és önálló nemzetként ismerte el a szlovák felet, így egy ideiglenes kompromisszum születhetett, amely ellentétek az állam visszaállítását követően újfent előtérbe kerültek (már 1945-46-ban három ízben korlátozták a szlovák önkormányzatok működését). Valódi megbékélést a két többségi nemzet között az 1969. január 1.-jén kimondott föderáció hozott, amely 1993. január 1-jéig volt működőképes, amikortól a szlovákok önálló államban kívánták kiteljesíteni nemzetüket, lezárva így a „csehszlovakizmus” időszakát.

Magyar eszmefuttatás

Az I. világháború Magyarország (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-magyar-eszmefuttatas/) számára katasztrofális eredménnyel zárult, területének és népességének jelentős hányadáról le kellett mondania, mintegy 3,3 millió magyar került kisebbségbe a környező államokba. Korábban, igaz a Magyar Királyság területe nem mindig volt egységes, de nem volt arra példa, hogy magyar nyelvű polgárainak jelentős hányada más ország impériuma alá tartozzon, ez pedig felkészületlenül érte az elitet és a társadalmat. Maga a határváltozás katonai konfliktusokkal együtt zajlott le, így relatív a magyar kisebbség „fogoly státuszba” kellett, hogy megszervezze önmagát. Azonban a geopolitikai, társadalmi, gazdasági és rendszer szintű változások következtében a Magyar Királyság is lényegében egy új államként kellett, hogy megtalálja helyét. Trianonról elmondható, hogy nem volt olyan társadalmi csoport vagy politikai mozgalom, amely nem helyezte volna kilátásba a határváltozást, egyfajta nemzeti minimumot jelentett a békediktátum elutasítása. Ez az irredentizmusra való hajlam pedig erősen rányomta a bélyegét a környező államokkal való viszonyra.

A fal ugyanakkor két oldalról épült: míg Magyarországról rendre a területi revízió határozta meg a közvélemény napirendjét, úgy a szomszédos, „kisantant” államok is olyan intézkedéseket hajtottak végre kisebbségeikkel szemben, ami okot adott a szélsőséges propagandára. A „kisantant” országai magukat egységes nemzetállamként definiálták, ahol a kisebbség, mint közösség, jogai korlátozás alá került, ami nem csak politikai, kulturális, de gazdasági vonatkozásokban is megnyilvánult. Ez a konfliktusgeneráló folyamat pedig a két világháború között előrevetítette a térség államainak katasztrófáját, gyengítve az egykori közös állam területén békében élő népek közötti együttműködést, kohéziót. Ez a folyamat ahhoz vezetett, hogy a ’30-as évek közepétől hegemóniára törekvő hitleri Németország egyenként nyerte meg magának, majd kötelezte el a térség országait saját ügye mellett, kihasználva őket egymás ellen. Így a világháború előestéjén igaz Magyarország német-olasz döntőbíráskodás mellett területeinek egy részét revízió útján visszaszerezhette, azonban mindezt oly módon, hogy a környező államoknak nem állt módjában a revízió alá vett határok meghúzásába való beleszólásba, így lényegében ők is egyfajta saját „Trianont” szenvedtek el. A II. világháború pusztítása, a két totalitárius rendszer küzdelme, majd ezen országok politikai és társadalmi átalakítása tovább rontott a Kárpát-medencében élő népek, azon belül pedig az 1945-től újfent kisebbségi sorba jutó magyarság viszonyán.

A szocializmus évtizedeiben a kisebbségi kérdés Közép-Kelet-Európában tabuizálódott, a rendszerváltások adtak lehetőséget a kérdés újfent napirendre hozásában, a nyíltabb párbeszédre. Ma megközelítőleg 2 450 000 magyar anyanyelvű polgár él a Kárpát-medence Magyarországot övező országaiban, amely közösség sorsa igen hányattatott volt a XX. században, azonban napjainkban is ki van téve bizonyos hátrányoknak. A „jószomszédsági” viszony kialakítása, a gazdasági-kulturális kapcsolatok szorosabbra vonása azonban segíthet a XX. századi kényszerpályák és a „szétszakító” örökség leküzdésében. A régió népeinek egymásra utaltságát bizonyítják Nagy István szavai, miszerint: „Ha egyikünk háza meggyullad, a másiké ég.”

Szlovák eszmefuttatás

A szlovák (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-szlovak-eszmefuttatas/) nép középkori és újkori történelme szorosan egybeforrt a magyarságéval, azonban nemzetfejlődése a XIX. századtól külön úton haladt, hasonlóan a cseh-német példához. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc időszaka Magyarország nemzetiségei számára éles cezúrát jelentett, mivel azok hasonló jogokat vártak, mint a magyarok a Habsburgoktól, amelyet a magyar elit nem ismert fel és ezen a kényszerpályán haladt tovább az 1867-es kiegyezést követően is. A dualizmus korában a kapitalizmusra való áttérés következtében az ország dinamikus fejlődésnek indult, mindeközben a rossz életviszonyok miatt az északi, főleg szlovák lakta, vármegyékből megindult a kitelepedés az Egyesült Államokba (350-500 ezer fő), ahol egy igen aktív szlovák politikai érdekérvényesítő potenciállal bíró közösség alakult ki. A századfordulón a magyarországi, főleg a szlovák nemzetiségnek jelentős, többnyire értelmiségi és úri rétege elmagyarosodott, a kisebbség oktatási rendszere pedig alulfinanszírozott és „csonka” volt. Az I. világháborúhoz közeledvén a szlovák nemzet már nem a magyarral együtt képzelte el jövőbeli útját, minimális igénye a széles autonómia, maximális követelése pedig az elszakadás volt. Végül az 1914 és 1917 között az Egyesült Államokban, illetve Londonban a Monarchia ellen „lobbizó” Tomáš G. Masaryk és Eduard Beneš vezette cseh politikai emigráció döntött a szlovák nemzet sorsáról és egy cseh vezetésű új államba való csatlakozásáról.

A két világháború közötti időszak bizonyos értelemben csalódás volt a szlovákok számára, mivel az ígéretekkel szemben nem élvezhettek önállóságot, a csehszlovák nemzeten belül a cseh pólus szupremáciája érvényesült. A hitleri Németország térnyerése, Csehszlovákia széthullása, az I. bécsi döntés és a független, ám fasisztoid jellegű Szlovákia megszületése, majd II. világháborús szerepvállalása mélyítette a magyar-szlovák, a szlovák-német ellentéteket, a cseh-szlovák álláspontot pedig 1943-tól egy szinten közelítette. 1945-től, miután Csehszlovákia államisága visszaállítódott a nagyhatalmak által, cseh és szlovák részről egy homogenizációs politika valósult meg, amelynek célja Csehszlovákia megtisztítása volt azon német és magyar csoportoktól, akik „miatt” 1938-ban az állam egysége megbomlott. A magyar és a német kisebbség kollektív bűnössé vált, a magyarságot lakosságcserék, internálások, nyílt diszkrimináció és reszlovakizáció útján kísérelték meg megtörni, míg a németség sorsa a teljes kitelepítés lett. E politikai légkörben a korabeli többség felelőssége vitathatatlan, nemcsak cseh, de szlovák viszonylatban is. 1948-tól csökkent a magyar kisebbség diszkriminációja és mivel Magyarország is „beállt” a szocialista országok táborába, így a szlovák álláspont szerint ezen évtől a kisebbség gyarapodása megkezdődött és „híd-szerepet” töltött be a két nemzet között.

A megkezdett közös út

„A célokban megmutatkozó azonosság, az azok megvalósításához való utak hasonlósága, sok területen azonos feladat elé állítja a három szomszédos államot. Erőfeszítéseik – nemzeti sajátosságaikat szem előtt tartva – összehangolása növeli a kívánt eredmények elérésének esélyeit és közelebb hozza céljaik megvalósulását.” – ekképp szól a Visegrádi Nyilatkozat.

visegradgroup_eu_2.jpg

Egymás történelmének megismerése, saját múltunk szubjektív, torz tényektől való megtisztítása és a hibáinkkal való szembenézés segítségül szolgálhat egy közös, konstruktív jövő megalkotásában. A történelemben az elmúlt egy évszázad kicsiny „szeletét” figyelmen kívül hagyva a cseh, a magyar és a szlovák nép között az együttműködés dominált, amit nem szabad elfelednünk. A XX. század nagy törést eredményezett nem csak a határok sok esetben igazságtalannak vélt meghúzása miatt, hanem egy organikus, működőképes egység feldarabolása révén is. A rendszerváltás óta azonban létezik regionális együttműködésünk, a Visegrádi Négyek intézménye, 2004-től pedig egy közös szervezet, az Európai Unió tagjai vagyunk, így olybá tűnik, hogy ha élni tudunk vele, újra a fejlődés útjára léphetünk. Ehhez azonban szembe kell néznünk démonainkkal. Ebben a szembenézésben pedig az első lépés az egymás meghallgatása és a közös minimumok meghatározása lehet.

Forrásjegyzék

A Nemzetközi Visegrádi Alap hivatalos oldala. (http://visegradfund.org/home/)

A Visegrad Group hivatalos oldala. (http://www.visegradgroup.eu/hu)

Frantisek Emmert: Idegenként a saját országomban - cseh eszmefuttatás. Forrás: modern-tortenelem.hu (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-cseh-eszmefuttatas/)

Idegenként a saját országomban – szlovákok, csehek, magyarok, zsidók és németek. Forrás: modern-tortenelem.hu (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-szlovakok-csehek-magyarok-zsidok-es-nemetek/)

Miroslav Michela: Idegenként a saját országomban – szlovák eszmefuttatás. Forrás: modern-tortenelem.hu (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-szlovak-eszmefuttatas/)

Ősz Gábor: Határok és kisebbségek. Idegenként a saját országomban – magyar eszmefuttatás. Forrás: modern-tortenelem.hu (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-magyar-eszmefuttatas/)

Szomszédok történelme – A Visegrádi országok kölcsönös szemléletben és perspektívákban. Forrás: moder-tortenelem.hu (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/szomszedok-tortenelme-a-visegradi-orszagok-kolcsonos-szemleletben-es-perspektivakban/)

 

[1] Jelen cikkem Lengyelországot említés szintjén kezeli, mivel részéről inkább lengyel-német viszonylatban tapasztalhatóak múltbéli ellentétek, amely jelen elemzésnél nem releváns.

[2] Az ismeretterjesztő igénnyel elkészített tanulmányokhoz feladatlapok is kapcsolódnak, amelyek a négy ország oktatási rendszereiben is felhasználhatóak, bevonva így a fiatalabb generációkat is a közös történelem megismerésébe. Lásd: Idegenként a saját országomban – szlovákok, csehek, magyarok, zsidók és németek. Forrás: modern-tortenelem.hu (http://www.modern-tortenelem.hu/clanek/idegenkent-a-sajat-orszagomban-szlovakok-csehek-magyarok-zsidok-es-nemetek/)

Szólj hozzá

trauma kisebbségek konfliktusok múltértelmezés nemzetpolitika többségi Szlovákia Európa Csehország Trianon I. világháború kisebbségpolitika Kárpát-medence Csehszlovákia