2015. már 14.

Bertuska néni: egy felidézett veszteség

írta: Kispál Richárd
Bertuska néni: egy felidézett veszteség

1944. május-júliusában, szűk két hónap leforgása alatt a magyar hatóságok német irányítással, mintegy 437 402 zsidó identitású és törvény által zsidónak tartott magyar állampolgárt gyűjtöttek össze, bevagoníroztak és deportáltak. Az adat tragikus és elgondolkodtató, ugyanakkor az utókor számára megfoghatatlan 71 év távlatából. Mára kevesen maradtak, akik elmondhatják, mi is történt az országban ezen évek alatt, mik vezettek ehhez a humánumnak minden téren ellentmondó tetthez. Hangsúlyoznunk kell, hogy ugyanolyan embereket semmisítettek meg, ugyanúgy élték életüket, ugyanúgy éreztek, mint mi. Egy ember volt a deportáltak tömegéből Nagyné Berta, akit a vásárhelyi lakosság, a szomszédok csak „Bertuska néniként” ismertek és szerettek. Ma, 2015-ben, a zsidó asszony történetét egy a világháború borzalmait kisfiúként átélő, 77 éves „túlélő” visszaemlékezése alapján rekonstruálni lehet. A következő cikkem célja bebizonyítani, hogy a magyar társadalom többségétől idegen az oly gyakran hangoztatott zsidóellenesség és 1944-ben igenis voltak emberek, akik felismerték és megsiratták a veszteséget.

A gondolatmenet megértéséhez szükséges az olvasónak néhány módszertani elemet ismernie. A cikk egy beszélgetés által felszínre került emlékek alapján készült, történelmi tények és életrajzi elemek vegyítésével (1944-1945-ös évekből). Ezen gondolatok összegzése egy leíró jellegű műfajban lehetséges, ahol hangsúlyt kapnak olyan szubjektív elemek is, mint az érzelem, mely 71 év távlatából is eleven.

1_1.jpg

Ki is volt Nagyné Berta, a vásárhelyiek Bertuska nénije?

Bertuska néni szerepe szimbolikus, minden olyan magyar állampolgárnak üzenetet hordoz, akik átélték a II. világháborút és a Holokausztot, mikor elvesztették szomszédjukat, rokonukat, vagy egy kedves barátjukat.

A történetet elbeszélő Antal Úr (az elbeszélő teljes nevének ismerete nem szükséges) 1937 végén született, Hódmezővásárhelyen. A deportálásokat hat évesen élte át, ezért több emléke is van Bertuskáról és szerencsére fényképes dokumentáció is fennmaradt a néniről, karjaiban a fiatal gyermekkel. Antal Úr nagymamája Hódmezővásárhelyen, a Kasza utca 14. szám alatt lakott, ahol gyermekként sokat vendégeskedett. Az utca túloldalán élt Bertuska néni, akivel szoros kapcsolatot ápolt a nagyszülő, ezáltal a fiatal gyermekben is mély érzelmeket hagyott személye. Antal Úr (a továbbiakban Antal) visszaemlékezése alapján Bertuskának magyar férje volt, akit csak „Nagy Úr”-nak szólított, keresztnevét nem is ismerte. A férj hivatalnok volt a városházán, ezért magas presztízse volt a társadalomban, szemüveges, szigorú tekintetű és kemény férfiként maradt meg a gyermek, mára idős úr szemében. Bertuskának és Nagy Úrnak egy lányuk született, kinek nevére sok évtized távlatából ugyancsak nem emlékszik már Antal, de emlékeiben igen bezárkózott volt (1944-ben 30 év körüli lehetett, a törvény őt is zsidónak tartotta). Antal elmondása szerint Bertuska nem volt szép asszony, de „hihetetlenül kedves volt”. Bertuska 1944-ben 50 év körüli korban járhatott, hivatalnok férje mellett háztartásbeli volt. Öltözködése egyszerű volt, mint a helyiek többségének, nem volt feltűnő, az utcára ritkán járt ki, többnyire akkor is Antal nagymamájához. Fontos emléke Antalnak, hogy Bertuska sárga csillagot viselt. Antal a következő szavakkal gondolt vissza kapcsolatukra: „Engem nagyon szeretett, mivel nem volt unokája, sajátjaként szeretett.”

1944 nyarán országszerte megkezdődtek a deportálások. A deportálást levezénylő Eichmann-kommandó az országot tíz csendőrkerületre osztotta fel. Hódmezővásárhely az V. számú kerületben volt, a koncentrálás 1944. június 16-20-ig tartott, míg a deportálás június 25-28. között zajlott le. A Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség a következőképp írja le a világháború éveit: „1944-ben 1501 zsidó vallású magyar állampolgárt írtak össze a hatóságok. Mielőtt a szegedi téglagyárba szállították volna a zsinagógába összeterelt zsidókat, megfosztották őket minden értéktárgyaiktól. Csak nagyon kevesen térhettek vissza a Soából. Az egykor gazdag és virágzó hitközség kifosztva érte meg a II. világháború befejezését.” Antal visszaemlékezése alapján Bertuska nénit és lányát éjszaka vitték el egy nyári napon, szülei elmondása szerint Auschwitz haláltáborba, ahonnan soha nem tértek vissza. Vásárhelyen, ahol a zsidóság többsége kereskedéssel foglalkozott és a társadalom szerves része volt, nem maradt zsidó. Arra a kérdésre, hogy mivel magyarázták szülei a kedves néni eltűnését, Antal a következő választ adta: Édesapám annyit mondott, hogy azért vitték el, mert zsidó volt.” Ez a mondat magában hordozza a magyarság és a zsidóság XX. századi tragédiájának minden elemét. Megtehetik, mert nem olyan, mint mi, megtehetik, mert zsidó. Ma úgy gondolja, hogy valaki feljelenthette őket a hatóságoknál pusztán vagyontárgyaik és ingatlanuk megszerzése céljából. Nem célom sem találgatni, sem ítélkezni, a tényt viszont el kell fogadnunk, a koreszme miatt meghalt két ember. Bertuska férjét, Nagy Urat, tisztségéből és magyar mivoltából fakadóan nem deportálták, de a háború után Antal többet róla sem hallott. Antal családja megsiratta Bertuskát, a beszélgetés során felidézett érzelmek pedig még ma, 75 évesen is, könnyeket és szomorúságot váltanak ki belőle. A jelenleg ismert információk alapján Bertuskának nincsenek élő utódai, rokonai.

Mi történt a deportálások után? Sorsok 1944-1945-ben

A deportálásokat és az utána következő ínséges időket, illetve a háború borzalmait Antal saját maga is megtapasztalta. Édesapja vasutas volt, így gyerekként még látta, ahogy feketébe öltözött zsidók ezreit szállítják háza mellett a szegedi körzetközpontba, ahonnan később a vonatok Kassán át Auschwitz felé indultak. A szovjet csapatok közeledtével áthelyezték édesapját és családját előbb Budapestre, majd a dunántúli Tapolcára. Elmondása szerint menekülnie kellett a vásárhelyi lakosságnak a szovjetek elől, ezért vagonírozták be őket. 1944. október 8-án foglalták el Hódmezővásárhelyt a szovjetek. Édesanyja, másfél éves húga és a hat éves Antal három héten keresztül utazott a vonat tetején, miközben az országot bombázták. Cegléden égő „búzahegyekre” emlékszik vissza, míg Székesfehérvárott a vonatot elhagyva a kukoricatáblába kellett menekülnie az „utasoknak” a Szövetséges vadászgépek elől. 1944 novemberében Kisapátiban, 20 társával, egy borospincébe helyezték el őket, élelmük alig volt, úgynevezett „tócsit” ettek, mely kifejezés tepsiben sült reszelt krumplit takart. Tapolcán Antal folytatta az elemi iskola első osztályát, míg a németek ki nem alakították utóvéd hadiszállásukat az iskolában. A front elhaladtával 1945-ben Antal visszatért a Hódmezővásárhely melletti kopáncsi otthonába.

Bertuska néni és a világháború eseményei nagy mértékben hatottak a fiatal Antal gondolkodására. Ilyen fiatalon elvesztett olyan embereket, akik senkinek nem ártottak, pusztán a származásuk és vallásuk miatt kellett meghalniuk. E tény elgondolkodtatásra kényszeríti az érző embereket. Ahogy Antal elmondta, élete során számos remek barátja volt zsidó származású, akiket soha nem különböztetett meg és emberségükért szerette őket.

A történet üzenete

A XXI. századra egyes radikális politikai csoportok hangja és a hibás Holokauszt-kommunikáció oda vezetett, hogy a közvéleményben kételyek fogalmazódtak meg a tragédia kapcsán. Azok a politikai erők, amelyek azt hangoztatják, hogy Magyarországon valójában nem 550 000 zsidó vesztette életét, ellenben „csak” 200-300 ezer, nem csak a történelmi tényeket nem ismerik, de jelentéktelennek tartják, elbagatellizálják a veszteséget is. Egy ember deportálása is óriási hiba volt, nemhogy egy félmilliós közösségé. Az utókornak meg kell értenie, hogy hol vétett hibát 1944-ben a magyar társadalom, már csak azért is, mert az antiszemitizmus bizonyos szubkultúrákban és társadalmi csoportoknál a gondolkodás és közbeszéd szintjén a mai napokban is jelen van. Bertuska néni egy példa, hogy magyar állampolgárok nem csak megtűrték, de becsülték, sőt szerették is egymást, vallásra és származásra való tekintet nélkül. Amennyiben megértjük Antal Úr történetét és a mögötte lévő érzelmeket, korunk problémáit is tisztábban láthatjuk.

 

Szólj hozzá

antiszemitizmus zsidóság II. világháború Hódmezővásárhely Holokauszt