2015. már 06.

A világ első genocídiuma

írta: Kispál Richárd
A világ első genocídiuma

A XX. században az emberiség a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció szinte minden formáját megvalósította, amelybe beletarozik a dehumanizáció legmagasabb foka, a genocídium is. A modern kori történelemben számos népirtáshoz hasonló esemény zajlott, azonban a 100 éve történt örmény tragédia talán a zsidóság Holokausztjához hasonlítható (amennyiben össze lehet vetni két ilyen mérvű tragédiát). A török többség a kisebbséggel szemben brutális eljárást alkalmazott, minek következtében néhány év alatt másfél millió ember pusztult el. Az örmény holokauszt tragédiája túlmutat a Kis-Ázsiában történteken, mivel „mintájává vált” a későbbi náci faji politikának, valamint a totalitárius rendszerek „eszközkészletének” része lett (Hitler is hivatkozott rá). Sőt, még napjainkban is akad példa ezen kegyetlen módszer alkalmazására…

Következő írásom célja feltárni a 100 évvel korábbi történéseket.

forras_armradio_am.jpg

A Török Birodalom kisebbségpolitikája

A Török Birodalom (más néven Oszmán vagy Ottomán Birodalom) fennállása alatt végig ázsiai típusú, elnyomó politikát folytatott népeivel szemben, amelyeket a szultán személye, a politikai elit, illetve a függési rendszer tartott össze. Számtalan népet és kultúrát foglalt magába a konstelláció (multietnikus birodalom), amelyben nem létezett tiszta többség, sem egységes nyelv, de még vallás sem (lásd. olyan ortodox országok is a birodalom fennhatósága alá tartoztak, mint Szerbia, Bulgária, vagy Románia).

A XIX. században a birodalom európai részeiben (Rumélia) megindult a polgárosodás, majd a nemzeti ébredés, amit nem akadályozott a török politikai elit, egészen addig, amíg ezen országok meghatározott időközönként adót fizettek. A török kisebbségpolitikáról ugyanakkor elmondható, hogy nem volt célja asszimilálni a meghódított területek lakóit, igaz egy-egy stratégiai pontra török helyőrséget telepített, de nem bontotta meg a régió etnikai színezetét (kivétel felkelések esetén), mivel egyedüli érdeke a folyamatos anyagi bevétel és annak biztosítása volt. A nemzetállamok kialakulásának hulláma és a nagyhatalmi játszmák azonban a birodalmat nem hagyták érintetlenül, így 1821-től előbb Görögország, majd az 1870-es évektől Szerbia és Románia is függetlenedett.

Ezen folyamatokkal párhuzamban a török törzsterületeken is megindult egy lassú polgárosodás, amit két szultáni reform is segített (1856 és 1876), minek következtében a török nemzet körvonalai kezdtek kikristályosodni. A kialakuló új török értelmiség köztisztviselőkből és katonatisztekből állt (Ifjútörök Mozgalom – Jön Türkler), szemben a régi szultáni elittel. Amint a nemzetté válás birodalmi szinten elindult, úgy jelent meg egy mondhatni „természetes” reakció a számbelileg kisebbségben lévő, de magát többséginek tartó török nemzet részéről – a kisebbségellenesség. A török politika demagóg módon kísérelt meg kreálni egy mesterséges ellenséget, amely azon okból esett az örményekre, hogy azok gazdasági riválisai voltak az új elitnek, így veszélyforrást jelentettek. A kisebbségellenesség már a XIX. század végén a gyakorlatban is megjelent, több pogromot hajtottak végre örmények ellen (első tömeggyilkosság 1894 és 1896 között, 80 000 – 300 000 áldozat), megfélemlítés és a gazdasági, közigazgatási pozícióik visszaszorítása céljából. 1909-ben az örményellenes atrocitások már 30 000 áldozatot követeltek (a kilíkiai Adanában).

A török, vagy nevezhetjük birodalmi, közgondolkodásban az örményellenesség nem egy rövid, válságos időszak végterméke, hanem egy közel 40 évig tartó, egyre inkább radikalizálódó, az állam által legitimált diszkriminatív cselekvéshullám összessége volt – nacionalizmussal túlfűtve. Az örmények fokozatosan romló helyzetére pedig az I. világháború kitörése és a Török Birodalom sikertelen katonai részvétele tette fel a pontot. Zárójelben megjegyzendő, hogy a török nacionalizmus nem csak az örményeket, de a pontuszi görögöket, a kurdokat és más etnikai, illetve vallási kisebbségeket is sújtott ekkoriban, emellett az örmények is a törökökkel szemben kezdték magukat meghatározni.

Örmények a térségben

Az örmények a történelem viharaiban a zsidósághoz hasonlóan diaszpórikusan szétszóródtak és kisebb megszakításokkal egészen 1991-ig nem bírtak saját szuverén „nemzet”-állammal. Ma világszerte 14 millió örmény él, kiknek alig negyede él Örményországban (3,1 millió fő), míg hasonló lélekszámú közösség, 2,5 millió fő él Oroszországban, megelőzve az USA 1,5 millió, Franciaország 800 000 és Grúzia 250 000 fős örménységét. A mai Törökország területén mintegy 50 000 örmény él (de Magyarországon is hivatalos nemzetiség az örmény).

Török uralom alatt mintegy 2 millió örmény élt a XIX. században és a XX. század elején (emellett hasonló nagyságú örménység élt az Orosz Birodalomban is). Viszonyuk a többséggel sokáig békés és kompromisszumos volt (egészen a nacionalizmus megjelenésig): szinte minden települések jelen voltak (úgy nevezett örmény negyedekben éltek), sőt bizonyos privilégiumokat is élveztek, részesei lehettek a szultáni apparátusnak és a birodalmi gazdaságnak. Ugyanakkor az örmények elvegyülve éltek Anatóliában, nem alkotva egységes etnikai tömböt, egy vilajetben sem voltak többségben, minek következtében az önálló nemzetállam igénye nehezen valósulhatott volna meg (akárcsak a zsidó államé). A diaszpórikus létformából, hovatovább a kulturális diverzitásból fakadóan (vallási ellentét, az örmények keresztények) és a török ellenállás miatt az örmény nemzet kialakulása akadályba ütközött, amit bizonyítanak az I. világháború alatti és az 1920-as évek eseményei, amikor is rövid ideig létezett a független Örményország (amelynek egy részét a Szovjetunió, másik részét a lauseanne-i béke keretében az új török állam „bekebelezte”).

Igaz az antant-hatalmak ígéretei és a wilsoni pontok közül a népek önrendelkezési elvének kimondása egy ideig az örmények számára alternatívát jelentettek, azonban a térség politikai viszonyai lehetetlenné tették a független Örményország létrehozását. Az örmények állam nélküliségét csak hatványozta a török többség dehumanizációs politikája, amely veszélyt látott a kisebbségben (nem feltétlen ok nélkül, lásd. török források szerint több, mint 500 000 törököt gyilkoltak meg az örmények a világháború kaotikus időszakában), emiatt minden eszközzel igyekezett tőle megszabadulni.

www_huffingtonpost_com.JPG

Az örmény holokauszt

Az örménység tragédiája nem egy időponthoz, ellenben egy folyamathoz és a török többség intoleranciájához köthető (amit nevezhetünk attitűdnek, nemzeti jellegnek, de fanatizálhatóságnak is, lásd. „Törökország a törököké” jelmondat).

Az örményekkel szembeni diszkriminatív magatartásnak, majd a genocídiumnak két fő motívuma különböztethető meg:

1. Az I. világháború alatti kisebbségellenes gyakorlat, amelynek fő célja a gazdasági, társadalmi pozíciók kisajátítása, anyagi javak szerzése, azoknak a török győzelem alá való rendelése.

2. A vesztes birodalom homogenizáló stratégiája, amely 1919-től kezdődött meg és célja az örmény „többségű” területek felszámolása volt, megakadályozván a területveszteséget (sikeres, mivel revízió alá vonták az sevres-i békét 1923-ban Lauseanne-ban).

A török kormány már a világháború előtt át akarta telepíteni az örmény népet a történelmi Örményországból Szíriába és Mezopotámiába. Az I. világháború és a Török Birodalom 1915-ös hadba lépése felgyorsította a nagyhatalmak által összetartott birodalom széthullását, amit a török elit is érzékelt. Emiatt a háborúban való részvétel ürügy volt a statárium és a kisebbségellenes intézkedések bevezetésére. Már 1914-ben mozgósítottak szinte minden örmény férfit (250 000 fő előbb katona, majd munkaszolgálatos), akiknek nagy része a frontokon elesett (a korszerűtlen fegyverzet miatt is, valamint később a munkaszolgálatosokat tömegsírba lőtték). A Központi Hatalmakhoz való „hűség”, illetve az örmények Oroszországgal való kapcsolata miatt (orosz előrenyomulás, 2 millió örmény az Orosz Birodalomban) a kisebbség az egyre inkább szorongatott többség szemében árulóvá, persona non gratavá vált, amely ráadásul gazdasági potenciállal és tulajdonnal is rendelkezett (felkelés vádja). Ugyanakkor a háborús helyzetben egyfajta káosz uralkodott el Anatóliában, egyszerre gyilkolták a törökök az örményeket és fordítva (falvak kiirtása, de internálótáborok létrehozása, főleg örmény nemzetiségűek számára). Így az Egység és Haladás Mozgalom belügyminiszterének, Mehmet Talaat pasának egy terve készült az anatóliai örmények eltávolítására, kiiktatására az állami életből, illetve gyalogmenettel történő deportálására, majd megsemmisítésére (Der-el-Zor-i fogolytábor, több 100 km-es gyalogmenet mostoha körülmények között).

www_huffingtonpost_com.gif

A török Dzsevet pasa 1915. február 20-án adott parancsot a vani és dzsejtuni tömegmészárlás megkezdésére, amely egész Kis-Ázsián végigsöpört. Minden városban, faluban török katonák szállták meg az örmény negyedeket, összegyűjtötték a fegyvereket, majd a férfiakat összeterelték, végül kivégezték. A front mozgásával és az oroszok közeledtével az örmények helyzete egy ideig javult, de az 1918. március 3-án aláírt Breszt-Litovszki békét és orosz kapitulációt követően újra megkezdődtek a tömeggyilkosságok, amelyek eltartottak egészen 1923-ig (párhuzamban a sevres-i béke elleni nemzeti felkeléssel, amelyet az egyezmény 1923-as lauseanne-i revíziója követett). Az antant a Török Birodalom egységének megbontása érdekében egyébként az I. világháború alatt az örményeknek és a kurdoknak önálló államot ígért, amelyet a sevres-i béke biztosított is volna számukra. A népirtás vélhetőleg ezen okokból is zajlott le, hogy a török törzsterületek többsége török uralom alatt maradjon és ne lehessen hivatkozni arra, hogy egy területet azért szakítanak el, mert ott jelentős örmény kisebbség él. Az 1923-as lauseanne-i béke nagyrészt Törökország mai határait rögzítette, vagyis Ankara uralma alatt hagyta a kurd és örmény kisebbségeket (a kurdoknak a mai napig nincs önálló államuk). 1921-től megindult egy drasztikus elvándorlás a térségből, főleg az Egyesült államok és Nyugat-Európa irányába, minek következtében az egykori 2 millió fős örménység eltűnt a török területekről.

A tervszerű, tömeges népirtás 1915 és 1923 között zajlott, nem kímélve asszonyokat, öregeket, gyermekeket sem és mintegy 1,5 millió áldozatot eredményezett (maximális szám). A Kis-Ázsiában zajló atrocitásokra már az európai közvélemény is felfigyelt, mivel keresztényeket öltek egy Európához kötődő államban, minek következtében az új török állam 1919-től kénytelen volt a felelősöket megjelölni. Ugyanakkor a geopolitikai és nagyhatalmi érdekek miatt a kemali Törökországra nem helyezkedett olyan nagy mértékű nemzetközi nyomás, mint a zsidó holokauszt miatt Németországra 1945 után, emiatt számos vitatott, tisztázatlan pont van még napjainkban is az örmény genocídiumot illetően.

A tragédia utóélete

A kérdés árnyaltságát és tisztázatlanságát támasztja alá, hogy a törökök az ezen időszakban elhunyt örmények számát 300 000 főre teszik, míg a nyugati tudományos élet a tömeges népirtásnak 800 000 áldozatot tulajdonít. Ezzel szemben a holokauszt vélhető áldozatainak a száma megközelítőleg 1,5 millió főt tesz ki (tudományos álláspont).

A holokauszt „utóéletének” politikai vonatkozásai is vannak, Törökország máig nem ismeri el a népirtás tényét, sőt egy törvény is hatályban van, amely kimondja, hogy, aki a genocídiumot elismeri, az a török nemzet ellen vét (török levéltári adatok szerint az örmények több százezer törököt legyilkoltak ekkoriban). Ellenben Örményország is napirenden tartja sérelmeit, amelyek meghatározzák a két állam közötti feszült viszonyt is.

Szakirodalom és forrásjegyzék

90 éve Kis-Ázsiában teljesen kiirtották az örményeket. Forrás: mult-kor.hu (http://mult-kor.hu/cikk.php?id=9145)

1923. július 24. – Az I. világháború utolsó békeszerződése (Tarján M. Tamás). Forrás: rubicon.hu (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1923_julius_24_az_i_vilaghaboru_utolso_bekeszerzodese/)

Büntetnék az örmény népirtás tagadását Franciaországban. Forrás: mult-kor.hu (http://mult-kor.hu/cikk.php?id=13726)

Együttműködést szeretnének a törökök az örmény népirtás kutatásában. Forrás: mult-kor.hu (http://mult-kor.hu/cikk.php?id=934)

Fleisch István: Örmények, törökök, kurdok. Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország. Corvina Kiadó, Budapest, 2013.

Kempler Szonja: Örményország. Egy négyezer éves nép. Örök megosztottságban. – Forrás: rubicon.hu (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/ormenyorszag_egy_negyezer_eves_nep_orok_megosztottsagban/)

Népirtás vagy áttelepítés. Forrás: mult-kor.hu (http://mult-kor.hu/cikk.php?id=13585)

Örmények. Népirtás – 1915. Török jogfosztottságban. Forrás: rubicon.hu (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/ormenyek_nepirtas_1915_torok_jogfosztottsagban/)

Török tévében az örmény népirtás. Forrás: mult-kor.hu (http://mult-kor.hu/cikk.php?id=13349)

Szólj hozzá