2015. már 05.

Gondolatok a romániai magyarságról

írta: Kispál Richárd
Gondolatok a romániai magyarságról

A határon túl élő magyarok helyzete az adott többségi állam politikájának függvényében változik. Az elmúlt évben a romániai magyarság autonómiaigénye járta át a sajtót, amely mindezidáig megoldatlan kérdése a román közéletnek. A romániai magyar közösségnek az önrendelkezésen túl szembe kell néznie kedvezőtlen demográfiai mutatóival, amelyek szerint a tömbmagyarság még tartja magát, azonban a szórványmagyarság vagy elvándorol, vagy asszimilálódik. A Bálint Csabával 2014 áprilisában közösen készített cikkünk ennek a helyzetnek a feltárását kíséreli meg véghezvinni.

forras_erdely_ma.jpg

2014. március 10-én, Marosvásárhelyen került sor a Székely szabadság napjának központi megemlékezésére. A rendezvényen egyrészt a 160 évvel ezelőtt kivégzett székely vértanúkra emlékeztek, másrészt pedig a székely vértanúk obeliszkje melletti tér helyszínéül szolgált az erdélyi magyarság önrendelkezési igénye erőteljes kinyilatkoztatásának. Fél éven belül ez volt a második nagyobb megmozdulás Erdélyben, melynek központi témája a területi autonómia, valamint a tényleges romániai magyar önkormányzás esetleges kialakítása volt. 2013 októberében a Székelyek Nagy Menetelésének alkalmával is hasonló törekvések fogalmazódtak meg, ám tényleges és hivatalos válasz Bukarest részéről nem érkezett. A tavaly őszi események azonban elindítottak egy olyan „önrendelkezési lavinát”, melyre Európa is felfigyelt, s melynek következő állomása a Székely szabadság napja volt.

Az erdélyi magyarság területi autonómiájának igénye nem számít újdonságnak Romániában, a kisebbségi intézményrendszer kérdésének e formája már a rendszerváltás óta végigkíséri és áthatja a romániai magyar pártok és érdekszervezetek politikáját. 2014 márciusa azonban több szempontból is változást hozott, illetve hozhat a román kisebbségpolitika, valamint a többség- kisebbség kérdéskörének terén. Egyrészt március elején jelentette be Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, hogy pártja az újonnan felálló román kormánykoalíció aktív része lett, melynek eredményeként magyar miniszterelnök-helyettes, valamint magyar miniszterek is helyet kaptak Victor Ponta új kormányában. Az erdélyi magyar közvélemény szerint a kormányrészvétel eszközként szolgálhat a már régóta áhított területi autonómia megvalósításában, illetőleg a miniszteri helyek betöltésével az erdélyi magyarság lehetőségei is bővülnek, adott esetben a területi önkormányzás kérdésének az eddigi egyoldalú, párbeszéd nélküli formája is átalakulhat. Másrészt a Székely szabadság napja - mely becslések szerint több tízezer embert mozgatott meg-[1] rávilágított arra, hogy az erdélyi magyarság sikert kizárólag tisztességes pártbeszéddel, együttműködéssel és a románok meggyőzésével érhet el. Az Erdélyi Magyar Néppárt is részt vett a megemlékezésen, Toró T. Tibor elnök a közösségi autonómia fontosságát hangsúlyozta, s néhány nappal később az eseményt követően a párt bemutatta saját autonómia tervezetét, melyet egyúttal közösségi és tudományos vitára is bocsátott. A megemlékezést számos esetben szélsőséges megnyilvánulások zavarták meg (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái), melyektől egybehangzóan határolódott el az erdélyi magyar elit. Hangsúlyozták, hogy a szélsőségek nem egyeztethetőek össze a magyarság autonómia- törekvéseivel, sőt, hátráltatják azt. A pártok funkcionáriusai felismerték tehát, hogy mérsékelt politikával és párbeszéddel érhető el kizárólag a kitűzött cél, az esetleges szélsőséges kilengések csupán csak a román elit nemtetszését vívják ki, és hivatkozási alapul szolgálnak az autonómia esetleges megvitatásának visszautasítására. Természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy az elmúlt időszakban elmaradt önrendelkezés megvalósítása nagyban függött a román elit magatartásától. A román politikai réteg (hasonlóan a többi elcsatolt nemzetrész helyzetéhez) az autonómia különböző formáiban a szeparatizmust látja, s nem foglalkozik az önkormányzás, a kisebbségi közösség szempontjából pozitív, előremutató hatásaival.

Az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiakoncepciója

Az elmúlt időszakban az erdélyi magyar közélet egyik legfontosabb, és leginkább napirenden lévő témája az autonómia esetleges kialakítása volt. A szabadság-nap „olaj a tűzre” alapon még inkább felerősítette a kérdés jelentőségét és számos érdekszervezet és politikai képviselet szorgalmazta az autonómia- törekvések körüli közéleti párbeszéd megkezdését. Az események hatására az Erdélyi Magyar Néppárt bemutatta saját autonómia tervezetét, melyet a megjelentetéssel együtt közvitára is bocsátott, valamint bejelentette, hogy minden építő jellegű változtatásra nyitott, legyen ez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezése, vagy akár más szervezet által kezdeményezett változtatás. A tervezetet egy szakmai munkacsoport készítette el, mely összhangban áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által 2004-ben elkészített koncepcióval, valamint a Székely Nemzeti Tanács korábbi ajánlásaival is. Az elképzelés alapját a regionalizmus elve képezi, mely nem kizárólag Székelyföld közigazgatási régió létrehozását irányozza elő, hanem esetlegesen alkalmazható más romániai tartományokra is, gondoljunk csak Partiumra, vagy Észak- Bukovinára. A tervezet két részből áll, egy általános régiókról szóló kerettörvény tervezetből,[2] mely kerettörvényt Románia régiói, mint autonóm területek tölthetnének meg jogi és politikai tartalommal. Így a lényeges, területi autonómiára vonatkozó jogosítványokat és elemeket a kerettörvény-ajánlás tartalmazza, míg a Székelyföldre vonatkozó rövidebb tervezet[3] összhangban a régiókról szóló tervezettel a helyi specifikumokat figyelembe véve határozza meg különleges területi státuszát.  A Néppárt elnöke a koncepció bemutatásakor felhívta a figyelmet az RMDSZ jelenleg fontos politikai pozíciójára is, melynek köszönhetően a román alkotmány módosításának folyamatába is beleszólásuk lehet, így a javasolt régiókról szóló kerettörvény is elfogadásra, megtárgyalásra kerülhet. Ennek feltétele azonban az RMDSZ nyílt állásfoglalása a Néppárt javaslatával kapcsolatban, valamint egy esetleges építő jellegű konzultáció megindítása - annak eredményeként a politikai konszenzus megtalálása- a két meghatározó magyar párt között.

A tervezet részletesen tárgyalja a székely régió kialakításának körülményeit, és rendkívül fontos elemként említi az Európai Unió regionális politikáját, mellyel összhangban, gazdasági körülményekkel számolva határozná meg a külön jogállású székely régiót. Részletes áttekintést biztosít Székelyföld tartomány esetleges határairól, a régiónál kisebb közigazgatási egységekről (székek), valamint azok székhelyére vonatkozóan is határozott tervet biztosít. Mindemellett kijelöli a régió székhelyét, mely központi jogállást Csíkszereda városa kapná. A tartomány előzetesen meghatározott hatásköreit tekintve a klasszikus területi autonómia jogosítványai tárulnak elénk, ebbe a kategóriába tartoznak olyan fontos kérdések is, mint a saját területfejlesztés, oktatáspolitika, szociálpolitika, gazdaságpolitika, közbiztonság, erdőgazdálkodás, vagy vízgazdálkodás. Állami hatáskör maradna azonban a honvédelem, a pénzügy, a nemzetbiztonság, vagy külügy. A felsoroltak alapján látható tehát, hogy a fontosabb állami feladatokat nem kérdőjelezi meg a tervezet, hanem inkább a kerettörvénnyel létrehozható régió gazdasági függését igyekszik csökkenteni, valamint a tartomány fenntartásához és irányításához szükséges állami feladatok egy részét kívánja a középső szintre átruházni. E decentralizációs igény nem számít újdonságnak Európa kisebbségpolitikájának történetében, hasonló jogosítványokkal rendelkezik például Dél-Tirol tartománya is.  

A román média reakciója

A román média igyekszik „helytálló érvekkel” igazolni az autonómia ellenében felhozott állításokat. Több esetben felbukkan a Székelyföld kilátástalan gazdasági helyzetére való hivatkozás, az autonómia lehetőségének gazdasági szempontból való megkérdőjelezése. Statisztikákkal, kimutatásokkal támasztják alá, hogy a terület megyéi rendkívül rossz gazdasági helyzetben vannak, s ezért indokolt az autonómiával kapcsolatos tervezetek, igények napirendre tűzésének halasztása. Tánczos Barna szenátor a következő álláspontot fogalmazta meg a gazdasági ellenérvek kapcsán: „Hargita megye lakosságának számát nézve Brassó városhoz hasonlítható, a munkaerő elszívása, a cégek megtelepedése, a nagy cégek nagy városokba való bejegyzése és csak a munkapontok létrehozása Hargita és Kovászna megyékbe, torzítják a statisztikai adatokat. Az biztos, hogy nem vagyunk húzó megye, de a legszegényebbek sem vagyunk, Hargita és Kovászna megye a középmezőnyben van, ha az egy főre jutó GDP-t számoljuk.[4] A statisztikai adatok tudatos megváltoztatása és torzítása egyértelmű jele lehet annak, hogy a román politikum a rendszerváltozás óta eltelt időszakban sem volt képes megbékélni az erdélyi magyarság autonómiaigényével, s nem tudta felismerni annak a közösség szempontjából rendkívüli fontosságát. Az események iránya azonban azt mutatja, hogy a területi önkormányzásra való igény továbbra is szerves részét képezi a magyar politikai érdekérvényesítésnek, mely igény remélhetőleg a kormányrészvétel következtében tárgyalásos egyeztetésben is megtestesül majd. 

Romániai magyarság a szórványban

A Székelyföldön tömbben élő magyarságon túl a Romániában – különös tekintettel a történelmi Erdélyben, a Partiumban és a Temesközben – elszórtan, diaszpórában, számarányát tekintve pedig kisebbségben élő magyar „mikroközösségekről” kevés szó esik a magyar (de még az erdélyi politikumban is) közéletben, politikában. Az anyaországi közgondolkodásban él egy sztereotípia, miszerint az erdélyi magyarságot a székelyföldi közösség jelenti, azonban ez a kép igencsak torzít. A 2011-es romániai népszámlálás adatai szerint mintegy 1 227 600 magyar él Romániában, melynek döntő többségét igaz a székelyföldi tömbmagyarság alkotja, de jelentős a szórvány is, mintegy 450-500 000 fő. A szórványban, azaz nagyvárosokban, román többségű falvakba, s kisvárosokba beékelődve élők helyzetéről kijelenthető, hogy sokkal nehezebb megőrizniük magyarságukat, identitásukat, tekintettel arra, hogy elszigetelten élnek a „tömbtől”, nem alkotnak kompakt etnikai egységet, ugyanakkor keveredve, azaz mindennapos interakcióban vannak a többségi román társadalommal (tehát a két kultúra között erős a kölcsönhatás, melyben a román kezd felülkerekedni). A romániai szórványmagyarságot tekintve a legveszélyeztetettebb közösségek a következőek: elsősorban a dél-erdélyi Hunyad, Fehér és Szeben-megye (Székelyföld „határmegyéi”), melyet Kolozs, Maros és Beszterce-megye kistelepülései, s falvai követnek a „felmorzsolódási-rangsorban”. Utána a máramarosi, szilágysági, tövisháti szórványok következnek, végül a Szilágyság és a Partium kis népességű törpe- és szigetfalvai zárják a sort. Állapotuk következménye az asszimiláció, identitásvesztés, „elrománosodás”, s végül megszűnés.

forras_transindex_ro.jpg

Vetési László megfogalmazásában: „A szórványmagyarság fogalmán általában a határon túli magyarságnak azt a rétegét értjük, amely a többségi nemzetekhez képest településén, mikrorégiójában 30%-nál kisebb arányban él, hátrányos nyelvi-etnikai, vallási helyzetben, és a nemzettesttől elszigetelődve, leépült intézményrendszerrel, folyamatos veszélynek, felszámolódásnak van kitéve.” Egy közösség felmorzsolódásának több lépcsője van, mely leegyszerűsítve a következő: először az etnikus tér szűkül be, azaz a kisebbségi elem aránya lecsökken az adott településen (a szakirodalom és a gyakorlati minták kapcsán ez az arány egyezményesen 30 %), melyet a közösségi élet leépülése követ, amiből következik az izoláció, a gazdasági, kulturális és politikai térvesztés. A válság jelei ezen túl a kisebbségi intézményrendszer (kulturális egyesületek, oktatás etc.) finanszírozhatatlansága, a többségi nyelvhasználat terjedése, a vegyes házasságok kötése, az értékrend-válság, mely tényezők kölcsönhatása erősíti a közösség identitásvesztését (Amennyiben 10 % körülire csökken az arány, visszafordíthatatlan az asszimiláció.). A folyamat végén az etnicitás intimizálódik, individuálissá válik, a végtermék pedig a közösség beolvadása a többségi nemzetbe.

A negatív demográfiai folyamatokat az elmúlt évtizedben igaz a kisebbségi közösség vezető politikai rétege észlelte, azonban gyakorlati válasz, stratégia az utóbbi évekig nem született, mely mérsékelhetné a helyzetet (főleg Székelyföld autonómiája volt a fókuszban). 2010-től kezdődően a romániai magyar politikai elit többféle alternatívát dolgozott ki a tendencia mérséklésére, s nem utolsósorban az erdélyi magyar közösség túlélése érdekében. Egyes koncepciók szerint „fel kell adni” a szórványt, s be kell telepíteni a magyarságot Székelyföldre, míg mások vallják, hogy gazdasági és pénzügyi segítségnyújtással a helyi közösségek helyzete javítható, a pozícióvesztés mérsékelhető. Azon állásponttal azonban az elit többsége egyetért, hogy a tömbmagyarság megerősítése, autonómiája „motivációt, mintát és kiutat” jelenthetne a szórványban élő magyaroknak is. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a jelenlegi Ponta-kormány miniszterelnök-helyettese, azaz a magyar kisebbség vezető politikusa a következőket mondta a szórványmagyarság állapotáról: "Állítom, hogy semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást. (…) A cél közös, hogy mi magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekben." A romániai magyarság (jelen esetben elsősorban szórványt értve alatta) fennmaradásához a következő három tényező együttes fellépése elengedhetetlen, miszerint szükség van a magyar kormány hathatós támogatására, a többségi román társadalom és kormány együttműködésére és nem utolsósorban anyagi, pénzügyi forrásokra. Végezetül érdemes megfontolni Vetési László aktuális gondolatait: „Rövidesen már nem csak településekről, de egész tájegységekről kell lemondanunk, és leírnunk örökre a romániai magyarság leltárából. Az utolsó utáni percben vagyunk a Regátban, Dél-Erdélyben és a Mezőség nagy részén is. De még inkább így van ez Erdély nagyvárosainak lakótelepein. Ki kell mondani a kegyetlennek tűnő igazságokat: a nagy fogyásban és felszámolódásban fel kell készülnünk az őszinte számvetésre, a mély bűnbánatra, és az önáltatás nélküli jövőtervezésre.”

Társszerző: Bálint Csaba

Szólj hozzá